Context of Kínai Köztársaság

A Kínai Köztársaság (中華民國, pinjin: Zhōnghuá Mínguó, magyarosan Csunghua Minkuo), ismertebb nevén Tajvan (台灣) a csendes-óceáni Tajvan szigetén és pár kisebb szigeten fekszik, a kontinentális Kína partjaitól kb. 200 km-re délkeletre.

Politikai státusa vitatott, mivel a Kínai Népköztársaság egyik tartományának tekinti Tajvant, a Kínai Köztársaság azonban önálló államnak tekinti saját magát. A Kínai Köztársaság kormánya igazgatja Tajvan szigetét, Penghu, Csinmen, valamint Macu-szigeteket és más kisebb szigetet is. Szomszédai nyugaton Kína, északkeleten Japán, délen pedig a Fülöp-szigetek.

A Kínai Köztársaságot hivatalosan 1912. január 1-jén hozták létre az 1911. október 10-i vucsangi felkelést (wuchangi felkelést) (wuchangi felkelést) követően. 1949-ig a kontinentális Kína és Külső-Mongólia is a részét képezte. 1915 és 1928 közöt...Tovább

A Kínai Köztársaság (中華民國, pinjin: Zhōnghuá Mínguó, magyarosan Csunghua Minkuo), ismertebb nevén Tajvan (台灣) a csendes-óceáni Tajvan szigetén és pár kisebb szigeten fekszik, a kontinentális Kína partjaitól kb. 200 km-re délkeletre.

Politikai státusa vitatott, mivel a Kínai Népköztársaság egyik tartományának tekinti Tajvant, a Kínai Köztársaság azonban önálló államnak tekinti saját magát. A Kínai Köztársaság kormánya igazgatja Tajvan szigetét, Penghu, Csinmen, valamint Macu-szigeteket és más kisebb szigetet is. Szomszédai nyugaton Kína, északkeleten Japán, délen pedig a Fülöp-szigetek.

A Kínai Köztársaságot hivatalosan 1912. január 1-jén hozták létre az 1911. október 10-i vucsangi felkelést (wuchangi felkelést) (wuchangi felkelést) követően. 1949-ig a kontinentális Kína és Külső-Mongólia is a részét képezte. 1915 és 1928 között az országot a hadurak háborúi dúlták fel, 1937 és 1945 között a japán megszállás, 1927 és 1949 között a polgárháború sújtotta, aminek következtében a központi hatalom meggyengült, majd összeomlott. A központi hatalom 1927 és 1937 között, a Kuomintang (Guomindang) uralma alatt volt a legerősebb. 1945-ben, a második világháború végén, a Kínai Köztársaság átvette Tajvan és Penghu szigetcsoportját a Japán Birodalomtól.

A polgárháborút követően, 1949-ben a kontinentális Kína fölött átvették a hatalmat a kommunisták, később az országhoz csatolták Hajnan (Hainan), Tacsen (Dachen) és más szigeteket is, így a Kuomintang (Guomindang) csupán Tajvanon, Penghun, Csinmenen és néhány más kisebb szigeten kormányzott. A Kuomintang (Guomindang) Tajpejt tette meg ideiglenes fővárossá. A kontinentális Kínában a kommunista párt létrehozta a Kínai Népköztársaságot Peking székhellyel. Az 1970-es évekig sok ország és nemzetközi szervezet a Kínai Köztársaságot ismerte el Kína és Tajvan legitim kormányának. A Kínai Köztársaság alapító tagja volt az ENSZ-nek, és állandó tagja volt az ENSZ Biztonsági Tanácsának egészen 1971-ig, amikor a 2758-as számú rendelettel az ENSZ megfosztotta tagságától, és helyette a Kínai Népköztársaságot ismerte el legitim képviselőnek (ezt a döntését 2007-ben is megerősítette).

A Kínai Népköztársaság (KNK) nem ismeri el a Kínai Köztársaságot önálló államnak. A Tajvani Köztársaság kikiáltása (vagyis a Kínai Köztársaság átnevezése) akár katonai megtorlással is járhatna a KNK részéről. A KNK nem hajlandó diplomáciai kapcsolatokat fenntartani olyan országokkal, amelyek elismerik a Kínai Köztársaságot, így a világon csak 15 olyan ország van, amely elismeri önálló államnak, a többi ország nem hivatalos kapcsolatot ápol vele.

Tajvan tagja a Kereskedelmi Világszervezetnek és az APEC-nek; fejlett gazdasága miatt az „ázsiai tigrisek” között tartják számon, a világ 26. legnagyobb gazdaságával rendelkezik.

More about Kínai Köztársaság

Basic information
  • Currency Tajvani új dollár
  • Native name 中華民國
  • Calling code +886
  • Internet domain .tw
  • Mains voltage 110V/60Hz
  • Democracy index 8.94
Population, Area & Driving side
  • Population 23593794
  • Terület 36193
  • Driving side right
Történet
  • Searchtool right.svg Bővebben: A Kínai Köztársaság történelme és Tajvan történelme

    A Kínai Köztársaságot 1911-ben hozták létre, véget vetve a Csing-dinasztia uralmának. Az ország megtapasztalta a hadurak háborúit, a japán megszállást és a polgárháborút a Kuomintang (KMT) vezette központi kormány és a kommunisták között. 1949-ben, a polgárháború elvesztésekor a Kínai Köztársaság területe nagy részét is elveszítette, és a második világháború végéig japán uralom alatt álló Tajvan szigetére húzódott.

    ...Tovább
    Searchtool right.svg Bővebben: A Kínai Köztársaság történelme és Tajvan történelme

    A Kínai Köztársaságot 1911-ben hozták létre, véget vetve a Csing-dinasztia uralmának. Az ország megtapasztalta a hadurak háborúit, a japán megszállást és a polgárháborút a Kuomintang (KMT) vezette központi kormány és a kommunisták között. 1949-ben, a polgárháború elvesztésekor a Kínai Köztársaság területe nagy részét is elveszítette, és a második világháború végéig japán uralom alatt álló Tajvan szigetére húzódott.

    1928-tól kezdve a Kínai Köztársaságot a Kuomintang uralta egypártrendszer keretében.[1] Az 1950-es és 60-as években a Kuomintang újraszerveződött, átalakult, reformokat vezettek be. Az ország rohamos gazdasági fejlődésnek indult, az ázsiai tigrisek egyike lett. Az 1980-as és 90-es években békés körülmények között zajlott le a rendszerváltás és alakult át a kormányzat demokratikus többpártrendszerré. Az első elnökválasztást 1996-ban tartották. A 2000-es elnökválasztás során először lett a Kínai Köztársaságnak olyan elnöke Csen Suj-pien személyében, aki nem volt tagja a Kuomintangnak. A 2008-as választások során újból a KMT került hatalomra.[2]

    Alapítása
    A Kínai Köztársaság területe 1914-ben 
    A Kínai Köztársaság területe 1914-ben
    Jüan Si-kaj (Yuan Shikai) (balra) és Szun Jat-szen (Sun Yat-sen) (jobbra) a köztársaság első zászlóival 
    Jüan Si-kaj (balra) és Szun Jat-szen (jobbra) a köztársaság első zászlóival

    1911-ben egy csoport forradalmár a köztársaság létrehozásával véget vetett a kétezer éves császári uralomnak Kínában. A Csing-dinasztia állama az utolsó évszázadban már meglehetősen instabil volt, a belső forrongások és a külföldi imperializmus nyomása alatt lassan összeomlott.[3] Megkérdőjeleződtek az uralkodói rendszert fenntartó neokonfucianizmus elvei is.[4] A dinasztia utolsó elkövetett hibája a bokszerlázadás támogatása volt. A hadsereget legyőzték a külföldi erők, és Kínának hatalmas, 107 millió amerikai dollárnak megfelelő összegű kártérítést kellett fizetnie, 39 évre elosztva. A néptől elidegenedett, a modern idők kihívásaival szembenézni képtelen Csing-dinasztia végső bukását csupán az alternatív megoldás hiánya késleltette 1912-ig.[5][6]

    A köztársaság alapítása az 1910. október 10-i vucsangi felkeléshez kapcsolódik. Ez a dátum jelenleg is nemzeti ünnep a Kínai Köztársaságban. 1911. október 29-én tizenhét tartomány képviselői Szun Jat-szent választották meg elnöknek, aki 1912. január 1-jén tette le a hivatalos esküt, megfogadva, hogy lemondatja a „despotikus mandzsu kormányt a nép jólétének érdekében”.[7] Céljai megvalósításához azonban nem rendelkezett elegendő katonai támogatással. Emiatt Szun átadta a hatalmat Jüan Si-kaj császári tábornoknak, aki kényszerítette az utolsó kínai császárt, a gyermek Pujit, hogy mondjon le a trónról. 1913-ban Jüant elnökké választották.[3][8] Jüan katonai hatalommal kormányzott, figyelmen kívül hagyta a demokratikus intézményeket, a Kuomintangot is feloszlatta, és nem törődött az ideiglenes alkotmány előírásaival sem. 1915-ben Jüan császárrá koronáztatta magát.[9] Amikor az új uralkodó megpróbálta megszüntetni a tartományi rendszert a központosítás jegyében, magára haragította a tartományi elöljárókat és a nemeseket. Több tartomány függetlenítette magát a kormánytól, és kezdetét vette a „hadurak kora”. 1916-ban a minden pártolóját elveszítő Jüan kénytelen volt lemondani a császárságról, és nem sokkal később meghalt.[10][11]

    A száműzetésben élő Szun Jat-szen visszatért Kuangtungba, és néhány hadúr segítségével saját kormányt alakított Kantonban, majd 1919-ben újra megalakította a Kuomintangot. Álma az ország egyesítése volt, ám nem rendelkezett elegendő katonai támogatással ahhoz, hogy az északi tartományokat is uralma alá vonja.[12]

    A gyakran váltakozó, hadúri pekingi kormány kétségbeesetten próbálta megtartani hatalmát. 1919-ben diáklázadások kezdődtek, amikor a kínai kormány képtelen volt a kínai értelmiség által elfogadhatónak tartott választ adni a versailles-i békeszerződés azon rendelkezésére, amely a santungi német koncessziós területeket Japánnak juttatta. A tüntetések megerősítették a köztársasági eszméket, s ebben az intellektuális környezetben kezdett el terjedni a marxizmus eszmeisége is, olyannyira, hogy 1921-ben meg is alakult a Kínai Kommunista Párt.[13] A párt szovjet pénzből jött létre (működési költségeinek mintegy 94%-át a Szovjetunió fizette), és vezetősége erős szovjet befolyás alatt állt, ezért jó ideig nem volt több, mint a Komintern egyik fiókszervezete.[14]

    A pekingi kormányzat nem ismerte el Külső-Mongólia orosz megszállását és kormányát, azonban Szun Jat-szen kész volt erre az oroszok fegyveres segítségéért cserébe. Mint 1922 szeptemberében mondta, olyan seregre van szüksége, „amely Oroszországtól kapja fegyvereit és munícióját”. Szun az ígért orosz fegyvereket és katonai tanácsadókat megkapta, így hozzáláthatott a Nemzeti Forradalmi Hadsereg megszervezéséhez, amely hamarosan nagy erőt képviselt a megosztott Kínában.[15] Szun azonban már nem élhette meg a pekingi kormány bukását, ugyanis 1925-ben elhunyt.

    A polgárháború és a második világháború Searchtool right.svg Bővebben: kínai polgárháború, második kínai–japán háború és második világháború
     
    Csang Kaj-sek, aki Szun Jat-szen halála után vette át a Kuomintang vezetését

    1925 márciusában, Szun Jat-szen halála után Csang Kaj-sek lett a Kuomintang vezetője. 1926-ban Csang az északi hadjárat során megpróbálta legyőzni a hadurakat és egyesíteni Kínát a Szovjetunió segítségével, szovjet tanácsadóitól azonban hamarosan megvált. Csang úgy döntött, megszabadul a pártbéli kommunistáktól: a sanghaji mészárlás során több ezer embert öltek meg.[16] A déli tartományokban, ahol a kommunisták voltak többségben, a nacionalistákat gyilkolták halomra. Kirobbant a polgárháború. Csang Kaj-sek az ország belsejébe szorította a kommunistákat, majd 1927-ben kormányt hozott létre Nankingban.[17] 1928-ra Csangnak sikerült megdöntenie a Pejjang-kormányt.

    Szun Jat-szen elképzelése szerint a Kuomintang feladata Kína újjáépítése volt, három fázisban: az első fázisban katonai kényszerrel átveszi a hatalmat, a második fázisban következik a „politikai gyámság” korszaka, majd a harmadik fázisban az alkotmányos demokrácia.[18] 1930-ban a nacionalisták megkezdték a második fázis felépítését, és 1936-ban elfogadták az ideiglenes alkotmányt.[19][20]

    1931-ben a nacionalistáknak Mandzsúria japán megszállásával(wd) kellett szembenézniük, majd a második kínai–japán háborúval és a második világháborúval is. A kormány Nankingból Csungkingba vonult át. 1945-ben Japán megadta magát, Kína pedig az ENSZ alapító tagja lett. A kormány 1946-ban visszatért Nankingba.

    A világháború után

    A második világháborút követően az addig japán uralom alatt álló Tajvan szigete szövetséges felügyelet alá került, és a japánok a Kínai Köztársaság katonái előtt tették le a fegyvert. A Kínai Köztársaság tartományi kormányzatot hozott létre a szigeten. A köztársaság a katonai felügyeletet is kiterjesztette a szigetre, ami a tajvani lakosok és a köztársaságiak között növekvő feszültséget okozott és lázongásokhoz vezetett.[21] 1947. február 28-án egy civil lelövése kapcsán az egész szigetre kiterjedő felkelés vette kezdetét, amely a 228-as incidens(wd) néven vált ismertté. A harcokban 18 000–30 000 tajvanit öltek meg, de a halottak pontos számát nem lehet megmondani.[22][23]

    1945 és 1947 között amerikai közvetítéssel a nacionalisták és a kommunisták beleegyeztek, hogy béketárgyalás-sorozatok keretén belül megpróbálnak megegyezni egy koalíciós kormány felállításáról. A tárgyalások kudarcba fulladtak, így a polgárháború folytatódott.[24] A nacionalisták a kommunisták részvétele nélkül összehívták a nemzetgyűlést és elfogadták a Kínai Köztársaság alkotmányát. Az alkotmányt a kommunisták erőteljesen kritizálták,[25] és a kihirdetése vezetett a két fél közötti viszony végleges megromlásához.[26] 1947 elején a polgárháború teljes erővel folytatódott.[27]

    1948-ban a Kínai Köztársaság statáriumot vezetett be,[28] amely a polgárháború közben a teljes nemzetre kiterjedt. A Szovjetunió által támogatott kommunista hadsereg végül győzedelmeskedett az amerikaiak által segített nacionalisták felett.[29] 1949 decemberében Csang Tajvanra menekítette a kormányt, és Tajpejt tette meg ideiglenes fővárossá.[30][31] A nacionalisták magukkal vitték Kína aranytartalékát, és körülbelül egy-két millió kínai menekült érkezett velük az addig hatmillió lakost számláló szigetre.[28][32][33]

    1949 októberében a kommunisták kikiáltották a Kínai Népköztársaságot.[34]

    A fehérterrortól a demokráciáig

    A Kínai Köztársaság, amelyet belső, függetlenségre törekvő lázongások és a kontinentális kommunisták is fenyegettek, egyre diktatórikusabb eszközökhöz nyúlt. A fehérterror már akkor elkezdődött, amikor a kormány még a kontinentális Kínában székelt, és egészen 1987-ig tartott; célja a politikai ellenállás elnyomása volt.[35] Körülbelül 140 000 tajvani lakost börtönöztek be vagy végeztek ki, feltételezett anti-Kuomintang vagy kommunista-párti voltuk miatt.[36]

    Az Egyesült Államok úgy vélte, hogy a Kuomintang végül majd elbukik a kommunistákkal szemben, így magára hagyta Tajvant. 1950-ben azonban kirobbant a koreai háború, aminek következtében Harry S. Truman elnök újra beavatkozott Tajvan és Kína viszonyába, és a Tajvani-szorosba küldte a Hetedik flottát, hogy az fenntartsa a szoros „semlegességét”, és megakadályozza egy lehetséges összecsapás kialakulását a két fél között.[37] A San Franciscó-i és a tajpeji békeszerződésben (1952) Japán lemondott Tajvan és Penghu szigetéről. Az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság nem értett egyet abban, hogy a Kínai Köztársaság vagy a Kínai Népköztársaság tekinthető-e Kína legitim kormányának, így egyik békeszerződésben sem esett szó arról, ki veszi át a sziget irányítását.[38]

    Az 1960-as és 70-es években a Kínai Köztársaság továbbra is egypártrendszerben működött, gazdasága azonban erőteljes iparosodásnak indult, és egyre inkább technikaorientált lett. Gyors gazdasági fejlődése a „tajvani csoda” néven vált ismertté, és részben annak volt köszönhető, hogy a gazdaság független volt a kontinentális Kínától, és hogy többek között amerikai pénzalapok segítették, illetőleg fellendült a kereslet a Tajvanon gyártott termékek iránt.[39] Az 1970-es években Japán után Tajvan lett a gazdaságilag második leggyorsabban fejlődő állam Ázsiában,[40] és Hongkong, Dél-Korea, valamint Szingapúr mellett a negyedik „ázsiai tigrisként” hivatkoztak rá. A hidegháború miatt az 1970-es évekig a nyugati államok és az ENSZ is a Kínai Köztársaságot tartották Kína legitim kormányának, később azonban a Kínai Népköztársaságot ismerték el.

    A nyugati kritikusok a Kínai Köztársaságot nem tartották demokratikus államnak, mivel statárium volt érvényben, elnyomtak minden politikai ellenállást, és erőteljesen cenzúrázták a médiát. Nem lehetett új pártokat létrehozni, és a meglévő pártok sem lehettek komoly ellenfelei a Kuomintangnak, nem voltak valódi, demokratikus választások.[41][42][43][44][45] Az 1970-es években azonban elindultak a reformok, amelyek az 1990-es évekre lassan demokratikus állammá fejlesztették Tajvant. 1979-ben Kaohsziung városában tüntetést szerveztek a demokrácia mellett. Bár a Kaohsziung-incidensként ismert tüntetést a hatóságok hamar feloszlatták, ma már az egyik olyan fő eseményként emlékeznek rá, ami hozzájárult a tajvani ellenzék egyesítéséhez.[46] 1986-ban Csiang Csing-kuo és Li Teng-huj (a KMT vezetői) engedélyt adtak parlamenti pártok létrehozásához, amelynek eredményeképp jött létre az első ellenzéki párt, a Demokratikus Progresszív Párt. 1987-ben eltörölték a statáriumot, egy évvel később pedig azt a törvényt, amely megtiltotta új újságok kiadását. 1996-ban tartották az első demokratikus elnökválasztást.[47][48]

    Roy, Denny. Taiwan: A Political History. Ithaca, New York: Cornell University Press, 55-56. o. (2003). ISBN 0-8014-8805-2  Decisive election win puts KMT back in power. ROC Central News Agency, 2008. március 22. [2019. február 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. október 19.) a b The Chinese Revolution of 1911. US Department of State. [2008. július 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. október 27.) Trocki, Carl A.. Opium, empire and the global political economy: a study of the Asian opium trade, 1750–1950. Routledge, 126. o. (1999. március 29.). ISBN 0415199182  Fenby 2009, pp. 89–94 Fairbank, Goldman. China, 235. o. (1972). ISBN 0690076126  Chʼên, Jerome: Yuan Shih-kʻai. Stanford University Press, 1961. [2014. április 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. október 27.) Fenby 2009, pp. 123–125 Fenby 2009, p. 131 Fenby 2009, pp. 136–138 Meyer, Kathryn, James H Wittebols, Terry Parssinen. Webs of Smoke. Rowman & Littlefield, 54–56. o. (2002. március 29.). ISBN 074252003X  Pak, Edwin, Wah Leung. Essentials of Modern Chinese History. Research & Education Assoc., 59–61. o. (2005. március 29.). ISBN 9780878914586  A History of the Chinese Communist Party 1921–1949. Taylor & Francis, 22–23. o. (1972)  Jung Chang és Jon Halliday: Mao, az ismeretlen történet, Európa Könyvkiadó, Budapest, 2006, 37. o.; ISBN 963-07-8158-1 Jung Chang és Jon Halliday: Mao, az ismeretlen történet, Európa Könyvkiadó, Budapest, 2006, 42-44. o.; ISBN 963-07-8158-1 Wertz, Richard R.: Nationalist Movements. Exploring Chinese History. [2019. január 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. október 30.) 南京市. 重編囯語辭典修訂本. Ministry of Education, ROC. [2012. december 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. október 30.) (Fung 2000, p. 30) Chen, Lifu, Ramon Hawley Myers.szerk.: Hsu-hsin Chang, Ramon Hawley Myers: The storm clouds clear over China: the memoir of Chʻen Li-fu, 1900–1993. Hoover Press, 102. o. (1994. március 29.). ISBN 0817992723  荆, 知仁. 中华民国立宪史 (kínai nyelven). 联经出版公司  This Is the Shame”, Time Magazine, 1946. június 10.. [2006. február 24-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2010. november 1.)  Snow Red & Moon Angel”, Time Magazine, 1947. április 7.. [2005. május 13-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2010. november 1.)  Taiwan Timeline – Civil War”, BBC News, 2000. március 29.. [2018. július 28-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2009. június 21.)  LIFE, Truman, China and History. Time Inc (1956. március 29.)  评马歇尔离华声明,周恩来选集上卷,1947-1-10 首都卫戍司令部,淞沪重庆警备司令,分别致电函京沪渝中共代表,所有中共人员限期全部撤退,重庆:大公报, 1947-3-1 Westad, Odd Arne. Decisive encounters: the Chinese Civil War, 1946–1950 (2003. március 29.). ISBN 0804744785  a b Taiwan Timeline – Retreat to Taiwan”, BBC News, 2000. március 29.. [2009. június 24-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2009. június 21.)  Chinese Nationalists move capital to Taiwan. history.com. [2010. március 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. november 1.) Forráshivatkozás-hiba: Érvénytelen <ref> címke; nincs megadva szöveg a(z) temporary-capital nevű lábjegyzeteknek A brief history of Taiwan (kínai nyelven). Government Information Office, Republic of China. [2011. április 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. szeptember 13.) „1949年,國民政府退守臺灣後,以臺北為戰時首都” Dunbabin, J. P. D.. The Cold War. Pearson Education, 187. o. (2008. március 29.). ISBN 0582423988 „In 1949 Chiang Kai-shek had transferred to Taiwan the government, gold reserve, and some of the army of his Republic of China.”  Ng, Franklin. The Taiwanese Americans. Greenwood Publishing Group, 10. o. (1998. március 29.). ISBN 9780313297625  Kubek, Anthony. How the Far East was lost: American policy and the creation of Communist China (1963. március 29.). ISBN 0856220000  28 February 1947 – Taiwan's Holocaust Remembered – 60th Commemoration. New Taiwan, Ilha Formosa, 2007 [2018. október 31-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. július 2.) Taiwan president apologises for 'white terror' era”, Reuters. [2019. április 1-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2009. július 2.)  US Department of Defense (1950). „Classified Teletype Conference, dated 27 June 1950, between the Pentagon and General Douglas MacArthur regarding authorization to use naval and air forces in support of South Korea. Papers of Harry S. Truman: Naval Aide Files”, 1 és 4. o, Kiadó: Truman Presidential Library and Museum. [2006. április 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés ideje: 2010. november 2.)   Alagappa, Muthiah. Taiwan's presidential politics. M.E. Sharpe, 265. o. (2001. március 29.). ISBN 9780765608345  Taiwan Timeline – Cold war fortress”, BBC News, 2002. március 29.. [2019. április 1-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2009. július 2.)  China: Chiang Kai-shek: Death of the Casualty”, TIME, 1975. április 14., 3. oldal. [2011. április 28-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2009. december 16.)  Sun, Yat-sen, Julie Lee Wei, Ramon Hawley Myers, Donald G. Gillin.szerk.: Julie Lee Wei, Ramon Hawley Myers, Donald G. Gillin: Prescriptions for saving China: selected writings of Sun Yat-sen. Hoover Press, 36. o. (1994. március 29.). ISBN 0817992812  Chao, Linda, Ramon Hawley Myers. Democracy's new leaders in the Republic of China on Taiwan. Hoover Press, 3. o. (1997. március 29.). ISBN 0817938028  (Fung 2000, p. 67) (Fung 2000, p. 85) Copper, John Franklin. Consolidating Taiwan's democracy. University Press of America, 8. o. (2005. március 29.). ISBN 0761829776  Out with the old”, BBC News, 2002. március 29.. [2019. február 23-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2009. október 30.)  Taiwan Timeline – Out with the old”, BBC News, 2002. március 29.. [2019. február 23-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2009. július 3.)  Taiwan Timeline – Path to democracy”, BBC News, 2002. március 29.. [2019. február 23-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2009. július 3.) 
    Read less

Phrasebook

Szia
你好
Világ
世界
Helló Világ
你好世界
Köszönöm
谢谢
Viszontlátásra
再见
Igen
是的
Nem
Hogy vagy?
你好吗?
Köszönöm, jól
好的,谢谢
Mennyibe kerül?
多少钱?
Nulla
Egy

Where can you sleep near Kínai Köztársaság ?

Booking.com
487.352 visits in total, 9.186 Points of interest, 404 Destinations, 37 visits today.