Sanghaj (Shanghai) (; IPA: [ʂɑŋ˥˩xaɪ̯˩˧], népszerű magyar átírás: Sanghaj; sanghaji nyelvjárásban: Zånhae) Kína legnagyobb ipari városa, a Távol-Kelet egyik gazdasági központja, tartományi jogú város a kelet-kínai tengerpart középső részén, a Jangce torkolatvidékén, a folyam Huangpu nevű kis mellékfolyójának két partján. Közigazgatási területének lakossága a második legnagyobb Kínában (Csungking (Chongqing) után), de ténylegesen városias területeinek lakossága a legnagyobb az országban.

A halászattal és textiliparral (gyapot, selyem) foglalkozó kisváros a 19. század közepén indult gyors növekedésnek. A britek által Kínára kényszerített első egyenlőtlen szerződés, az 1842-es nankingi béke értelmében Sanghaj nyílt város lett, kikerült a kínai joghatóság alól és megnyílt a külkereskedelem előtt. A város gyors fejlődésnek indult, és az 1930-as évekre a Távol-Kelet fontos nemzetközi gazdasági és pénzügyi központja lett. A britek után a franciák, az amerikaiak és a japánok is megkaparintottak egy-egy területet, és ezeken saját városnegyedeiket, úgynevezett koncessziós területeiket hozták létre, amelyeken a kapitulációs szerződések alapján a saját jogrendszerük érvényesült. Az óriási kereskedelemnek köszönhetően hamarosan Sanghaj lett Kína legnagyobb kikötője (Hongkong akkoriban még elmaradott terület volt).

A japán agresszió, a második világháború, majd a kommunista hatalomátvétel nyomán a város nemzetközi gazdasági jelentőségét nagyrészt elvesztette.

1990 után, a Teng Hsziao-ping (Deng Xiaoping) által bevezetett kínai gazdasági reform nyomán Sanghaj újra gazdasági virágzásnak indult, és 2005-re a világ legnagyobb teherkikötőjévé vált.

Gazdasági jelentősége mellett a város Kína egyik legfontosabb idegenforgalmi központja is. 2010-ben Sanghaj világkiállítást rendezett.

Sanghajban számos magyar vonatkozású épület található, többek között Hugyecz László és Gonda Károly tervezett a város számára épületeket.