I.e. 214-ben alapított itt államot egy kínai tábornok. Ez nem volt Kína része, hanem önálló állam volt i.e. 111-ig, amikor a kínai császári csapatok meghódították a vidéket. A császári hatalom azonban csak névleges volt, ténylegesen különféle törzsfők uralták a területet. Újra 1253-ban hódította meg a mongol Jüan (Yuan)-dinasztia. Rendes tartományt szerveztek itt. Nyugalmat azonban nem tudtak teremteni, folytatódtak a törzsi villongások egymás ellen. 1858-ban a tartományban – és Vietnám északi részén – vívták a II. ópiumháború harcait. A háború eldöntetlenül végződött, a Kuanghszi (Guangxi) tartományba betörő francia csapatokat visszaverték, de a tartományi hadseregnek a francia uralom alatt álló Vietnám elleni támadása is sikertelen maradt.

A Kínai Köztársaság kikiáltása után a tartományi hadurat úgy hívták, hogy Li Cung-zsen (Li Zongren). Hadserege csuanga harcosokból állt. Megakadályozták, hogy bárki más betörjön a tartományba, de csak rövid időre lehetett őket távoli vidékekre vezényelni. 1949-ig maradt hatalmon Li Cung-zsen (Li Zongren). Kezdetben a Kuomintang támogatója volt, majd szembefordult vele, de nem lett sohasem a kínai kommunisták szövetségese. A II. világháborúban a japánok elszigetelték a tartományt mind a Kuomintangtól, mind a kommunistáktól. 1944-ben a vasútvonalak ellenőrzését erővel átvették a japánok, de egyebekben a hatalom Li Cung-zsen (Li Zongren) kezében maradt egészen 1949-ig. Akkor nem vállalta a végső összecsapást a közelbe érkező kommunistákkal, és a Kínai Népköztársaság kikiáltása után két hónappal a tartomány betagolódott a Népköztársaságba.

A tartományt 1958-ban alakították át a csuanga nép nemzetiségi területévé. A lakosság többsége azonban akkor már régen han kínai volt.

A Teng Hsziao-ping (Deng Xiaoping) reformjai utáni gazdasági fellendülésből kezdetben kimaradt e vidék. Azonban legújabban erőteljes iparosítás indult meg és a mezőgazdaságban is megerősödött a piacra termelő szektor.