Κνωσός

( Knósszosz )

Knósszosz (görögül: Κνωσός) Kréta legnagyobb bronzkori épületegyüttese, feltételezhetően az egykori Minószi civilizáció vallási és politikai központja, a mai Heraklion közelében.

Krétán, az Égei-tenger déli végében elnyúló szigetek legnagyobbikán, már a neolitikumtól (i. e. 7. évezred) megjelentek a valószínűleg Észak-Afrikából származó pelaszgok, majd i. e. 2600 körül érkeztek a bronzkori prehellén civilizációt képviselő anatóliai telepesek. Több mint ezer évig tartó kulturális fejlődés nyomán Kréta lett a mediterrán térség tengeri kereskedelmének legjelentősebb résztvevője. Kréta szigetén több város is volt, és ezek között néhányban – Knósszosz, Phaisztosz, Malia – i. e. 2000-1600 között pompás paloták épültek. Ezeket többször lerombolták a szigetre jellemző földrengések, de mindig újjáépítették őket. A sziget északi partjától hat kilométerre, a Kephala domb csúcsán és keleti lejtőjén fejlődött ki a Knósszosz nevű gazdag város, ahol a település fénykorá...Tovább

Knósszosz (görögül: Κνωσός) Kréta legnagyobb bronzkori épületegyüttese, feltételezhetően az egykori Minószi civilizáció vallási és politikai központja, a mai Heraklion közelében.

Krétán, az Égei-tenger déli végében elnyúló szigetek legnagyobbikán, már a neolitikumtól (i. e. 7. évezred) megjelentek a valószínűleg Észak-Afrikából származó pelaszgok, majd i. e. 2600 körül érkeztek a bronzkori prehellén civilizációt képviselő anatóliai telepesek. Több mint ezer évig tartó kulturális fejlődés nyomán Kréta lett a mediterrán térség tengeri kereskedelmének legjelentősebb résztvevője. Kréta szigetén több város is volt, és ezek között néhányban – Knósszosz, Phaisztosz, Malia – i. e. 2000-1600 között pompás paloták épültek. Ezeket többször lerombolták a szigetre jellemző földrengések, de mindig újjáépítették őket. A sziget északi partjától hat kilométerre, a Kephala domb csúcsán és keleti lejtőjén fejlődött ki a Knósszosz nevű gazdag város, ahol a település fénykorában 50 000 ember élt.

„Knósszosz nagy vára, kilenc évig, hol a legfőbb
Zeusszal társalgó Minósz gyakorolta uralmát”.
(Homérosz: Odüsszeia, XIX. 178-179. Devecseri Gábor fordítása)

A város legfőbb épülete, a palota, egyszerre volt királyi rezidencia és szakrális szertartási központ.

A palotát Sir Arthur John Evans, az oxfordi Ashmolean Museum korábbi főintendánsa tárta fel, több mint harmincévi munkával. Evans négy korszakra osztotta a „minószi civilizációt”, és az egész épületegyüttest e teória szerint, több részletben teljesen restaurálta, illetve újjáépítette. (Rekonstrukcióinak egy részét ma önkényesnek ítélik.)

Photographies by:
Statistics: Position
6025
Statistics: Rank
13273

Új hozzászólás

Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.

Biztonság
341762598Click/tap this sequence: 3138

Google street view

Where can you sleep near Knósszosz ?

Booking.com
489.212 visits in total, 9.196 Points of interest, 404 Destinations, 39 visits today.