Context of Korzika

Korzika (franciául Corse, korzikaiul Corsica) Franciaországhoz tartozó sziget a Földközi-tengerben, Franciaország 18 régiójának egyike. Fővárosa Ajaccio (korzikaiul Aiacciu). Hivatalosan nem számít tengeren túli területnek.

A sziget Bonaparte Napóleon szülőhelyeként ismert.

More about Korzika

Population, Area & Driving side
  • Population 347597
  • Terület 8680
Történet
  • Az őskorban

    A feltárt leletek alapján Korzikán már az i. e. 6. évezredben laktak emberek. Az i. e. 3. és az i. e. 2. évezredből kőszobrok, kőtömbök és síremlékek maradtak fenn.

    Az ókorban és a középkorban

    A sziget az évszázadok során folyamatosan váltakozva különböző népek befolyása alatt állt. Föníciai és etruszk hódítók után i. e. 560 körül érkeztek meg az első görög telepesek a perzsáktól fenyegetett Phókiszból, és megalapították Alalia városát,[1] ahová i.e. 546 (Phókisz eleste) után tömegesen települtek át a phókisziak. Ez igencsak ellenére volt a tengeri kereskedelmet uraló karthagóiaknak. A karthagóiak és szövetségeseik, az etruszkok 540-ben egyesült erővel törtek korzikai görögökre, akik a város partjai előtt felvették velük a harcot. A valamikor i.e. 540 és 535 között vívott alaliai csatában visszaverték ugyan a kétszeres túlerővel támadókat, de olyan súlyos veszteségeket szenvedtek (hatvan hajójuk kétharmada süllyedt el), hogy kereskedelmi szerepüket már nem tudták visszaszerezni. A sziget karthágói befolyás alá került egészen i. e. 237-ig, amikor a rómaiak foglalták el. Korzika római irányítás alatt maradt egészen 430-ig, ekkor vandálok, majd gótok rohanták le. 552-ben a Bizánci Birodalom fennhatósága alá került, majd a bizánci uralom összeomlása után egymást követően újabb befolyások érték: előbb a lombardok szállták meg, majd 713-tól rendszeressé váltak az arab hódítások, végül, a 8. század végén Nagy Károly foglalta el és tett rá kísérletet, hogy a Frank Birodalomhoz csatolja. 806-tól kezdve többször is mór hódítók szálltak partra, de 810-ben vereséget szenvedtek a frankoktól. 850-től 1034-ig a Német-római Birodalom és Toszkána között dúló viszályt is kihasználva a sziget nagy részét a mórok mégis meghódították, ezt követően azonban a 10. század végére feudális anarchia alakult ki.

    ...Tovább
    Az őskorban

    A feltárt leletek alapján Korzikán már az i. e. 6. évezredben laktak emberek. Az i. e. 3. és az i. e. 2. évezredből kőszobrok, kőtömbök és síremlékek maradtak fenn.

    Az ókorban és a középkorban

    A sziget az évszázadok során folyamatosan váltakozva különböző népek befolyása alatt állt. Föníciai és etruszk hódítók után i. e. 560 körül érkeztek meg az első görög telepesek a perzsáktól fenyegetett Phókiszból, és megalapították Alalia városát,[1] ahová i.e. 546 (Phókisz eleste) után tömegesen települtek át a phókisziak. Ez igencsak ellenére volt a tengeri kereskedelmet uraló karthagóiaknak. A karthagóiak és szövetségeseik, az etruszkok 540-ben egyesült erővel törtek korzikai görögökre, akik a város partjai előtt felvették velük a harcot. A valamikor i.e. 540 és 535 között vívott alaliai csatában visszaverték ugyan a kétszeres túlerővel támadókat, de olyan súlyos veszteségeket szenvedtek (hatvan hajójuk kétharmada süllyedt el), hogy kereskedelmi szerepüket már nem tudták visszaszerezni. A sziget karthágói befolyás alá került egészen i. e. 237-ig, amikor a rómaiak foglalták el. Korzika római irányítás alatt maradt egészen 430-ig, ekkor vandálok, majd gótok rohanták le. 552-ben a Bizánci Birodalom fennhatósága alá került, majd a bizánci uralom összeomlása után egymást követően újabb befolyások érték: előbb a lombardok szállták meg, majd 713-tól rendszeressé váltak az arab hódítások, végül, a 8. század végén Nagy Károly foglalta el és tett rá kísérletet, hogy a Frank Birodalomhoz csatolja. 806-tól kezdve többször is mór hódítók szálltak partra, de 810-ben vereséget szenvedtek a frankoktól. 850-től 1034-ig a Német-római Birodalom és Toszkána között dúló viszályt is kihasználva a sziget nagy részét a mórok mégis meghódították, ezt követően azonban a 10. század végére feudális anarchia alakult ki.

     
    Híd a Porto folyón a Genovai Köztársaság idejéből

    1077-ben a pisai püspök révén Korzika a pápai legátus részévé vált és így mintegy 200 évig a Pisai Köztársaság fennhatóság alá került. Folyamatos térhódítása után azonban 1284-ben a pisaiak ellen vívott meloriai csata után Korzika felett egy időre a Genovai Köztársaság vette át az irányítást, velük azonban 1296-tól az aragóniaiak is folyamatos harcban álltak a területért, akik 1406-ban a sziget nagy része felett át is vették a hatalmat, ám 1434-ben Genova kerekedett fölül. A szigetet egy 1553-tól 1559-ig tartó háború keretében török és francia csapatok hajtották uralmuk alá, s a sziget irányítása ez utóbbiak kezében volt, míg végül Genova visszaszerezte Korzikát. A 18. század végéig helyi lázadások és külső támadások ellenére az ő fennhatóságuk alatt maradt, így az 1736-os Korzikai Királyság sem volt tartós.

    Az újkor kapujában

    1755-ben kétszeri francia beavatkozás után, Pasquale Paolit kinevezték tábornagynak és kikiáltották a Korzikai Köztársaságot. A Korzikai Alkotmány volt az újkor első független, nemzeti alkotmánya, ami a felvilágosodás elvei szerinti demokráciát hozott létre, és noha kevésbé ismert, előfutára volt az USA 1777-ben, és Lengyelország 1791-ben elfogadott alkotmányának. A létrejövő liberális politikai rendszer a maga idejében egyedi volt, a történelemben elsőként szavazójogot biztosított a nőknek.

    1768-ban XV. Lajos francia király Genovától megvette annak a szigettel kapcsolatos minden követelését és 1769-ben a köztársasági erők visszaverésével Korzika felett átvette az irányítást. Paoli Londonba menekült, a francia forradalom után az Angliában próbált szövetségeseket találni Korzika függetlenségére irányuló törekvéseihez.

    1794-ben az angolok elfoglalták a szigetet és kikiáltották az Angol-Korzikai Királyságot, azonban 1796-ban a Nemzetgyűlés egy 1789-es rendeletében kimondottaknak megfelelően Franciaország azt a sajátjának tekintette és visszafoglalta.

     
    Montegrosso
    Napóleon
     
    Napóleon

    Korzika a szülőhelye Napoléon Bonaparténak. A későbbi hadvezér és francia császár egy helyi kisnemesi családban született 1769. augusztus 15-én Ajaccio városában egy nyolcgyermekes család második utódaként (Jozefinával kötött házassága okmányán azonban születési dátumként 1768. február 5-e szerepel).

    A szülei fiatalon francia iskolába járatták, de ettől függetlenül 1793-ig meglehetősen sok időt töltött a szigeten, amikor viszont a kialakult politikai helyzet miatt családjával Franciaországba költöztek.

    Az első és második világháború alatt
     
    Bonifacio épületei a sziget mészkőszikláin

    Az első világháború folyamán a francia hadseregben 50 ezer korzikai katona harcolt a nyugati fronton a német hadsereg ellen. A háború alatt Korzikát a franciák egyfajta fogolytáborként használták. Mivel rengeteg német katona esett fogságba, ezért sokukat citadellákban, kolostorokban, sőt csűrökben és pajtákban őrizték. De nemcsak németek, hanem rendkívül nagy számban magyarok is raboskodtak Korzikán, akiket a doberdói fronton fogtak el. Annyira embertelenek voltak a körülmények, hogy számos fogoly meghalt. Ugyanakkor háborús sebesültek ápolására is több hadi kórházat hoztak létre a szigeten, ami biztonságos helyen feküdt, mivel keletről Olaszország a franciák szövetségese volt, Németország pedig nem jutott ki a Földközi-tengerre.

    Nagyon jó stratégiai adottságai révén az angolok, majd az amerikaiak is támaszpontokat létesítettek itt. Jelentőségével a német hadvezetés is tisztában volt, és többször támadták meg a sziget kikötőit német búvárhajók.

    A második világháború során egy 90 ezer fős olasz hadtest foglalta el Korzikát. A szigetet védő francia és korzikai katonák rövid harc után hamar letették a fegyvert, mivel ekkor már a nagyerejű német támadás miatt Franciaország is összeomlott. Benito Mussolini nyíltan hirdette a háború előtt is, hogy Korzika olasz föld, ezért Olaszországhoz kell tartoznia, ennek ellenére az olasz hadseregnek Adolf Hitler nyomására ki kellett ürítenie a szigetet, amit a nácik a Vichy-kormánynak adtak vissza. A szigeten szerveződtek kollaboráns és más fasiszta csoportok, egyebek között Petru Giovacchini kampányolt nyíltan az Olaszországgal való egyesülés mellett. Emellett a titkos ellenállás partizánmozgalmak képében is szerveződött. Eleinte csak a kollaboráns francia katonák ellen.

    1943-ban a francia kollaboráns kormány a szigetet használta támaszpontnak, hogy kisebb támadásokat hajtson végre az észak-afrikai és szicíliai brit és amerikai csapatok ellen. Miután az olasz hadsereg kapitulált, a Szicíliából visszavonuló német egységek útja Korzikán haladt. Megpróbáltak ugyan megerősített támaszpontot kiépíteni a szigeten, hogy azzal hatékonyabban védjék Olaszországot a szövetségesektől, de a lakosság egyöntetűen ellenségként tekintett a németekre, és a Vichy-kormány katonái sem akartak harcolni Hitlerért. Korzikát a német csapatok könnyen feladták, de ennek ellenére a szigetnek még egy ideig el kellett szenvednie a német légicsapásokat.

    A háború után a sziget visszakerült a helyreállított francia államhoz.

    A szigeten a második világháború után az önálló nemzettudat felerősödött, amely a korzikai tudatot részint a korzikai nyelvre alapozta. Évtizedek óta működnek a függetlenség mellett állást foglaló pártok, sőt szélsőséges szeparatista szervezetek, amelyek kisebb robbantásokat hajtanak végre francia kormányépületek ellen. Az erőszakot fokozta, hogy az 1970-es években a francia kormány erővel akart fellépni a szeparatisták ellen. 2008. január 12-én került sor egy nagyobb incidensre, amikor 18 szeparatista egy párizsi kormányrendelet miatt hajtott végre egy kormány épület ellen támadást és történt egy újabb robbantásos merénylet is.[2] 2000-ben volt terv arra, hogy nagyobb autonómiát adnak a szigetnek, de ezt a francia parlament elutasította, attól tartva, hogy más francia régiók is nagyobb önállóságra törekednének. A terv francia támogatói pedig azt várták ettől, hogy ezzel megfékezhető lesz a szeparatizmus. Sajnos a francia javaslatot kis eltéréssel, de a korzikai többség elutasította, mert nem értett egyet vele. Az 1991-es Korzika-törvénnyel bár adtak autonómiát a szigetnek, de ez elég hiányos volt, mert a helyi prefektust továbbra is a franciák nevezték ki.[3][4]

    Jókai Rita: Korzika: egy sziget a nagyhatalmi vetélkedés középpontjában Szeparatisták gyújtogattak a korzikai elnök irodájában – Index.hu, Szigetek autonómiája: Åland és Korzika (2.) (kronika.ro). [2016. március 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. július 26.) A francia belügyminiszter referendumot kínál Korzikának (origo.hu)
    Read less

Where can you sleep near Korzika ?

Booking.com
487.357 visits in total, 9.187 Points of interest, 404 Destinations, 42 visits today.