A St. Moritz körüli Felső-engadini, valamint az itáliai Veltlin (Venosta)-térsége közti évezredes kultúrtáji szomszédsághoz hasonlóan maga a hágó és hágóút is évezredes történeti hagyományt képez. Az emlékekkel és írással megismerhető kultúrtörténeti kezdetek a bronzkorra datálhatók ugyan, s itt mindenekelőtt településként Téglio említendő, azaz a római kori néven Tillium (feltételezhető, hogy innen származik a mai városneve is: Val Tillium átmeneti formában, ezzel egyúttal utalva a befogadó Veltlin- (Venosta-) völgyre is. A történelem-előttiként nevezett korokból számos kőkorszakbeli menhir található itt a környéken,[1] meseszerűen szép sziklarajzokkal, olyanokkal, mint amilyenek korukban elterjedve, manapság már Európa-szerte nagy számban kerülnek elő, másodlagos leletekként, egyúttal azt a tényt támasztva alá, hogy már az ősidőkben is élénk szállító/elosztó-kereskedelmi – mai szóhasználattal talán távolsági kereskedelminek lehetne nevezni - teherforgalom bonyolódott a Berninán. Mégpedig olyannyira, hogy ez még a rómaiak idején is tovább élt, növekedett.

Mindez mindannak ellenére történt így hogy a Bernina-hágó sosem volt egy minden körülmények között biztonságosan használható hágóút. A hágó magára találása, forgalmának fellendülése valójában aztán a középkor közepétől - átnyúlva a késő középkorra – következett be ismét, természetesen ugyancsak az akkoriban bekövetkezett távolsági kereskedelmi fellendülés és az abban betöltött szerepével összefüggésben. Aztán ezután később Bernina szerepe ismét árnyékba került a szomszédos hágóutak - mint a Maloja-hágó, Fuorn-hágó (Ofen-hágó) és a Stilfser Joch (Stelvio) előtérbe kerülésével.[2]