A Hallgrímskirkja (jelentése: Hallgrímur temploma) egy reykjavíki evangélikus templom. A maga 74,5 méterével a legmagasabb épület Izlandon (de nem a legmagasabb építmény, a Hellisandur szomszédságában található Hellissandur Hosszúhullámú Rádióantenna 412 méter magas). A templomot Hallgrímur Péturssonról nevezték el, aki leginkább a egyházi énekeiről ismert evangélikus lelkész és izlandi költő volt.

A templom építése 38 évig tartott, a terveket Guðjón Samúelsson már 1937-ben elkészítette, az építési munkálatok pedig 1948-ban kezdődtek, és végül 1986-ban fejeződtek be. Feltűnő tornya sokkal előbb elkészült, mint maga a templom. Mivel a város közepén található, egész Reykjavíkból jól látható, és a város egyik legismertebb jelképe lett.

A templom előtt található szobor Leif Erikssont, Vörös Erik fiát ábrázolja. Az emlékmű régebbi mint maga a templom, az Egyesült Államok ajándéka volt az 1930-as Alþing Millenniumi Fesztiválra, amelyet Izland parlamentje fenná...Tovább

A Hallgrímskirkja (jelentése: Hallgrímur temploma) egy reykjavíki evangélikus templom. A maga 74,5 méterével a legmagasabb épület Izlandon (de nem a legmagasabb építmény, a Hellisandur szomszédságában található Hellissandur Hosszúhullámú Rádióantenna 412 méter magas). A templomot Hallgrímur Péturssonról nevezték el, aki leginkább a egyházi énekeiről ismert evangélikus lelkész és izlandi költő volt.

A templom építése 38 évig tartott, a terveket Guðjón Samúelsson már 1937-ben elkészítette, az építési munkálatok pedig 1948-ban kezdődtek, és végül 1986-ban fejeződtek be. Feltűnő tornya sokkal előbb elkészült, mint maga a templom. Mivel a város közepén található, egész Reykjavíkból jól látható, és a város egyik legismertebb jelképe lett.

A templom előtt található szobor Leif Erikssont, Vörös Erik fiát ábrázolja. Az emlékmű régebbi mint maga a templom, az Egyesült Államok ajándéka volt az 1930-as Alþing Millenniumi Fesztiválra, amelyet Izland parlamentje fennállásának 1000. évfordulója alkalmából rendeztek.

Szintén Hallgrímskirkja névvel található egy templom Saurbærban is.

Photographies by:
David Stanley from Nanaimo, Canada - CC BY 2.0
Zones
Statistics: Position
916
Statistics: Rank
119596

Új hozzászólás

Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.

Biztonság
834951762Click/tap this sequence: 6331

Google street view

Where can you sleep near Hallgrímskirkja ?

Booking.com
487.379 visits in total, 9.187 Points of interest, 404 Destinations, 5 visits today.