Context of Szardínia (sziget)

Szardínia (olaszul: Sardegna, szárdul Sardinna, katalánul: Sardenya, spanyolul: Cerdeña) a Földközi-tenger második, Európa nyolcadik, és a világ negyvenhatodik legnagyobb szigete, amely Olaszország, Spanyolország, Tunézia és Franciaország (Korzika) között helyezkedik el. Olaszország különleges autonómiával ellátott régiója. A „nurági” kor kezdetén, úgy Kr. e. 1500-ban a mükénéiek a szigetet Hyknusának (latin változata Ichnusa) hívták. Ennek jelentése valószínűleg a „Hükszoszok szigete” (nusa = sziget), akiket i. e. 1540-ben I. Jahmesz üldözött el Egyiptomból. A sziget másik neve Sandalyon („lábnyom”) volt, feltehetően a sziget alakja miatt. A Szardínia a szardanák népének („tengeri emberek”) nevéből ered, az ő támadásukat verte vissza III. Ramszesz egyiptomi fáraó...Tovább

Szardínia (olaszul: Sardegna, szárdul Sardinna, katalánul: Sardenya, spanyolul: Cerdeña) a Földközi-tenger második, Európa nyolcadik, és a világ negyvenhatodik legnagyobb szigete, amely Olaszország, Spanyolország, Tunézia és Franciaország (Korzika) között helyezkedik el. Olaszország különleges autonómiával ellátott régiója. A „nurági” kor kezdetén, úgy Kr. e. 1500-ban a mükénéiek a szigetet Hyknusának (latin változata Ichnusa) hívták. Ennek jelentése valószínűleg a „Hükszoszok szigete” (nusa = sziget), akiket i. e. 1540-ben I. Jahmesz üldözött el Egyiptomból. A sziget másik neve Sandalyon („lábnyom”) volt, feltehetően a sziget alakja miatt. A Szardínia a szardanák népének („tengeri emberek”) nevéből ered, az ő támadásukat verte vissza III. Ramszesz egyiptomi fáraó Kr. e. 1180-ban.

More about Szardínia (sziget)

Population, Area & Driving side
  • Population 1628384
  • Terület 23949
Történet
  •  Menhirek, Pranu Muttedu (Goni mellett)Tovább
     Menhirek, Pranu Muttedu (Goni mellett) Történelem előtti templom romjai (Kr. e. 2700 körül),[1] Monte d'Accoddi, a mai Sassari közelében

    Szardínia történelme az ősidőkbe nyúlik vissza. 1979-ben a paleolitikumból (Kr. e. 150 000) származó leleteket találtak a szigeten.

    A történelem előtti Szardínia lakosai obszidiánnal kereskedtek. Ez egy olyan kőzet, amelyből az első, durva megmunkálású eszközöket készítették. Kereskedelmi tevékenységük közel hozta a szigetlakókat a Földközi-tenger mentén élő népekhez.

    Néhány itt talált Cannonau fajtájú szőlőmaradványon elvégzett DNS-teszt kimutatta, hogy az eddig elfogadott véleménnyel ellentétben ez a fajta nem ibériai fajták leszármazottja, hanem endemikus (helyi eredetű). Mivel a régészeti feltárások során talált legrégebbi Cannonau-ültetvények kb. Kr. e. 1200-ból, Egyiptom és Mezopotámia virágzásának idejéből származnak, ezért az is állítható, hogy a fajta nem is a föníciaiak által került Szardíniára a szőlő feltételezett nemesítésének helyszínéről, a Kaukázusból, hiszen a föníciaiak ennél az időpontnál később érték el a szigetet. Ennek alapján viszont a Cannonau fajta legvalószínűbben a szőlő helyi nemesítésének eredménye, és egyben a legrégebbi ma is termelt európai borfajta.[2][3]

    A szigeten élő lakosság valószínűleg több különböző nyelvet beszélt. A bevándorlók egymást követő hullámokban érkeztek a szárazföldről. Szardínia legkorábbi neolitikus kultúrája stílusa alapján párhuzamokat mutat Délkelet-Európa korabeli kultúrájával. Az i. e. 5-4. századra jellemzőek a női idolszobrocskák, mint a „Macomeri Venus”, az „Olbiai istennő” vagy a „Decímoputzui istennő”.[4]

    Szardínia korai építészetének jellegzetességei a megalitikus építmények, a hatalmas kőlapokból épített sírkamrák. Ennek alapján jött létre a sziget egyedi bronzkori kultúrája, a jellegzetes kerek alaprajzú épületeiről elnevezett nuraghe-kultúra, amelynek kezdete az i. e. 1800 körüli időkre datálható.[4]

    Nurági civilizáció  Bővebben: Su Nuraxi di Barumini Nurági

    A neolitikum és a Római Birodalom kora közötti időszak a nurági civilizációé. A nurági egy gránit- és bazaltkövekből, kötőanyag nélkül épült köralapú, átlagosan 10 m magas épület, amelyből még ma is kb. 8000 található a szigeten (átlagban egy minden 3 km²-en). Bizonyos helyeken csak pár száz méter választja el őket egymástól, pl. az ún Nuraghe-völgyben Trexentában és Marmillában. Rendeltetésük gyakorlatilag a mai napig nem tisztázott. Egyes elméletek szerint kizárólag védelmi szerepet játszottak, de egyes darabok templomként, a közösségi döntéshozás helyszíneként is működhettek. A legismertebb nurági Baruminiben található, és azt az UNESCO 1997-ben a világörökség részévé nyilvánította.

    Egyedülálló konstrukciók, amelyek Európa legnagyobb és legépebben fennmaradt megalitikus épületei.

    A nurági egy megalitikus, csonka kúp alakú építménytípus, amely Szardínia egész területén eltérő sűrűséggel.[5]

    Jellemzőik

    A nuraghék nagy része egy toronyból áll, amelyben egy belső lépcső vezet a tetőre vagy a felső szintre. Stratégiailag fontos helyekre épültek, hegytetőkre, fennsíkokra, vagy völgyek bejáratához. Falaik néha a négyméteres vastagságot is elérik, átmérőjük az alapoknál akár 30-50 méter is lehet. A bejárat gyakran a déli oldalon található, és egy folyosóra nyílik, amely egy kerek szobába vezet.

    Nurágifalvak

    Egyes nuraghék elszigeteltek, mások azonban egymás közelébe épültek, vagy egymással összeköttetésben állnak, esetleg fal veszi őket körül, és egészen egy falu képét mutatják. A mindennapi élet ezekben a szerény épületekben zajlott, melyek tetejét ágakból építettek. A nurági civilizáció későbbi szakaszában kialakult egy fejlettebb típus is, amelyben az egyes életszínterek már egymástól elkülönültek, volt egy kis udvaruk, és még kemence is a kenyérsütéshez.

    A falvakban találunk kifejezetten a köz céljait szolgáló épületeket is, ahol pl. gyűléseket tartottak, ezekben kőből készült ülőalkalmatosságokat helyeztek el az elöljárók számára.

    Legfontosabb nurágitelepek Nurágitelepek (nyitható) > > >  Macomer - Nuraghe Succuronis Az "óriások sírja", DorgaliSu Nuraxi di Barumini Baruminiban Nuraghe Ura e sole a Desulo, a legmagasabban fekvő nurági (1330 m) Nuraghe Achenza Perdaxiusban Nuraghe Abbacadda Atzarában Nuraghe Appiu Villanova Monteleonében Nuraghe Ni e' Crobu Atzarában Nuraghe Ligios Atzarában Nuraghe Albucciu Arzachenában Nuraghe Antigori Sarrochban Nuraghe Arrubiu Orroliban Nuraghe Asoru San Vitóban Nuraghe Burghidu Ozieriben Nuraghe Camboni Perdaxiusban Nuraghe Carrarzu Iddia Bortigaliban Nuraghe Cherchidzu (vagy Santa Sarbana) Silanusban Nuraghe Coattos Bortigaliban Nuraghe Corbos Silanusban Nuraghe Cuccurada Mogoróban Nuraghe Entu Perdaxiusban Nuraghe Genna Maria Villanovaforruban Nuraghe Iloi Sedilóban Nuraghe Is Paras Isiliben Nuraghe Izzana Aggiusban Nuraghe Lerno Pattadában Nuraghe Lighei Sedilóban Nuraghe Loelle Buddusòban Nuraghe Longu Padriában Nuraghe Losa Abbasantában Nuraghe Lugherras Paulilatinóban Nuraghe Lure Sedilóban Nuraghe Maiori Tempio Pausaniában Nuraghe Nolza Macomerben Nuraghe Nolza Meana Sardóban Nuraghe Nuraddeo Suniban Nuraghe Oes Giavéban Nuraghe Orgono Ghilarzában Nuraghe Orolio (vagy Madrone) Silanusban Nuraghe Orolo Bortigaliban Nuraghe Palmavera Algheróban Nuraghe Piscu Suelliben Nuraghe Porcus Perdaxiusban Bronzszobor a nurági kultúrábólNuraghe Pranu Ulassaiban Nuraghe Prisgiona Arzachenában Nuraghe Sa Domu 'e S' Orku Domusnovasban Nuraghe Sa Jua Aidomaggioréban Nuraghe Sanilo Aidomaggiorében Nuraghe Santa Barbara Villanova Truscheduban Nuraghe Santa Barbara Macomerben Nuraghe Santu Antine Torralbában, Nurági palotaként ismert Nuraghe Santus Perdaxiusban Nuraghe Serbissi Osiniben Nuraghe Sarbana Silanusban Nuraghe Seruci Gonnesában Nuraghe S'Ortali 'e Su Monti Tortolìban Nuraghe Succuronis Macomerben Nuraghe s'Ulimu Ulassaiban Nuraghe S'Uraki San Vero Milisben Nuraghe Tintirriolos Bortigaliban Nuraghe Titirriolu Bolotanában Nuraghe Tosinghene Sedilóban Nuraghe Tradori Narboliában Nuraghe Zuras Abbasantában Sa Mura de Nuracale Scano di MontiferróbanA shardanák

    Azt föltételezik, hogy a shardanák a Földközi-tenger keleti vidékéről érkezhettek ide. A shardanák csatlakoztak a „shekelesh” néphez, és létrehozták a „tengeri népek” szövetségét. III. Ramszesz egyiptomi fáraó mért rájuk vereséget saját földjén, Egyiptomban, Kr. e. 1180-ban. A shardanák és shekeleshek alkotta népcsoportot az egyiptomiak a „távoli szigetek népének” nevezték. Ez arra utal, hogy a shardanák már Szardínián élhettek az Egyiptom elleni invázió idején. Valójában a legtöbb tombe dei giganti, „óriási sírkő” úgy néz ki, mint egy-egy hajó, függőlegesen a földbe állítva, ami a tengerjáró életmódra utalhat. Nyelvészeti tanulmányok szerint a lüdiai Szardeisz városa lehetett a kiindulópont, ahonnan végül elérték a Tirrén-tengert, ahol kettéváltak: egy részük Szardíniára ment, másik részük pedig nem más, mint az etruszkok népe. Mindamellett az eredeti szardíniai népességgel kapcsolatos elméletek döntő része elsősorban a genetikai kutatásra támaszkodik, és a hagyományos kelet-nyugati népmozgások keretén belül vizsgálódik. A vizsgálatok szerint Szardínia népessége genetikailag nem rokona a környező népeknek. Ez elsősorban az elszigeteltség miatt lehet így, noha más okok, így a pre-indoeurópai, neolitikus népekkel való kapcsolatok is hozzájárulhatnak a genetikai távolsághoz.

    A népsűrűség, a neolitikumból származó építészeti maradványok puszta mérete arra enged következtetni, hogy jelentősebb népesség lakhatta a szigetet.

    Föníciaiak, karthágóiak és Róma  Római termálfürdő romja, Fordongianus

    I. e. 1000 körül föníciai telepesek kikötőket hoztak létre a szardíniai partokon. I. e. 509-ben háború robbant ki az őslakos nurágok és a föníciaiak között. A telepesek Karthágótól kértek segítséget, aminek következtében a sziget Karthágó része lett. I. e. 238-ban, miután a Római Köztársaság az első pun háború alatt vereséget mért a karthágóiakra, ez utóbbiak átengedték a szigetet a győzteseknek.

    Szardínia és Bizánc

    456-tól 534-ig az észak-afrikai vandálok királyságához tartozott a sziget, egészen addig, amíg bizánci császár, I. Justinianus el nem foglalta. A bizánci uralom alatt a Caralis városában székelő birodalmi képviselő irányította a területet. Valójában a bizánciak hatalma nem terjedt ki a sziget keleti részén elterülő, hegyvidéki Barbagiára, és itt független királyság működött a hatodiktól egészen a kilencedik századig.

    A giudicatók kora  Bővebben: Arboreai Királyság

    A 8. század kezdetén arab és berber hordák támadtak a szigetre. Szicília 832-es meghódítása után a bizánciak képtelenek voltak megvédeni legtávolabbi tartományukat, és a tartományi bíró független hatóságként kezdett működni. A helyi védelmet úgy szervezte meg, hogy a szigetet négy „giudicatónak” nevezett részre osztotta, ezek: Gallura, Logudoro, Arborea és Caralis voltak. 900-ra e négy kerület mindegyike független, alkotmányos királysággá vált. Számos alkalommal Pisa és Genova hatalma alá került valamelyikük. 1323-ban az Aragóniai Királyság megkezdte Szardínia elfoglalását. Arborea ennek sikeresen ellenállt, és egy időben ahhoz is közel járt, hogy az egész szigetet irányítása alá vonja. Utolsó uralkodója, Narbonne-i Vilmos azonban a döntő csatában vereséget szenvedett a Márton aragóniai király fia, I. Márton szicíliai király vezette aragónoktól (Sanluri csata, 1409. június 30.). Alghero őslakóit kitelepítették, és katalán hódítók költöztek a városba. Az ő leszármazottaik ma is katalánul beszélnek. Kasztília és Aragónia perszonáluniója után Szardínia az egységes Spanyolország szerves része lett.

    A spanyol uralom alatt a szardíniaiakat szabályszerűen a spanyol flottában foglalkoztatták. 1571. október 7-én a lepantói ütközetben szardíniai tengerészek Don Juan de Austria admirális hajójáról átszálltak a török vezérhajóra, túlerővel legyőzték a személyzetet, és levágták a török tengernagy fejét. Vezérük póznára feltűzött feje félelemmel töltötte el a törököket, akik így feladták a küzdelmet. Ez volt az első alkalom, hogy az európaiak tengeri csatát nyertek a török ellen, és előrevetítette az Oszmán Birodalom lassú hanyatlását.

    Szardínia és a Savoyaiak  Bővebben: Szárd Királyság A Piemonti-Szárd Királyság

    Az 1713-ban befejeződött spanyol örökösödési háború által generált területi változtatásokat követően az utrechti békeszerződéssel 1713 és 1718 között a sziget a Habsburgok kezébe került. 1717-ben V. Fülöp spanyol király ugyan elfoglalta Szicíliával együtt, de az 1718-as londoni szerződés aztán II. (Savoyai) Viktor Amadénak ítélte. A szigeten intenzív volt a banditizmus és a bűnözés egyéb formái, ezért a Savoyai-ház uralkodói megpróbálták azt elcserélni valamely más területtel. Ez a próbálkozásuk sikertelennek bizonyult, ezért aztán próbálták erősebb katonai jelenléttel visszaszorítani azt.

    1732-ben III. Károly Emánuel került trónra, aki 1738-ban a pápával együtt megszervezte egy csoport ligur származású halász-kereskedő visszatérését a szigetre. Ők eredetileg Pegliből származtak, de 1540-től a Tunisz közelében található Tabarka városában éltek. A halászokat San Pietro szigetére telepítették.

    A Savoyaiak a szárdokra nehezedő pénzügyi nyomást növelték, de szinte semmit nem tettek Szardínia feudális viszonyainak megreformálása érdekében, így a szegénység nem csökkent, az elégedetlenség pedig nőtt. A szárdok forrongani kezdtek, felkeltek a jobb életkörülményekért. 1789-ben több falu megtagadta az adófizetést. A francia forradalom hatására a szárd tiltakozásokat entellektüelek is támogatták.

    A forradalom után a köztársasági Franciaország egész Európában védelmezte a szabadság, egyenlőség és testvériség eszméit. 1793-ban a francia flotta elfoglalta Carlofortét és Sant’Antiocót, ahol felemelték a szabadság zászlaját. A klérus és az arisztokrácia erőteljes propagandával meggyőzték a lakosságot a franciák veszélyességéről, őket a vallás ellenségeként, erőszakosként festették le. A propaganda eredményes volt, és szárd önkéntesek visszaverték a francia csapatokat.

    A szárdok képviselői Torinóba utaztak, hogy III. Viktor Amadénak előterjesszék az ún. öt kérdést, egy igazi alkotmányos programot. Ebben kérték a parlament összehívását; a szárd nép ősi privilégiumainak megerősítését; a katonai, civil és egyházi hivatalokba szárdok kinevezését; Torinóban egy, csak Szardíniával foglalkozó minisztérium; Cagliariban pedig egy, a legitimitást ellenőrző tanács felállítását. A küldötteket hónapokig Torinóban tartották eredmény nélkül, míg Szardínián egyre nőtt a feszültség.

    A küldöttek kéréseinek elutasítása 1794. április 28-án felkelést szított a szárd nép körében, akik foglyul ejtették az alkirályt valamennyi piemonti hivatalnokkal együtt, és két nap elteltével elüldözték őket a szigetről. Ennek emlékére 1993 óta április 28. a szárd nép ünnepe, a „Sa die de sa Sardigna” (Szardínia napja). A felkelés több szárd városban is követőkre lelt, így Oristanóban, Bosában, Milisben és Bauladuban.

    A francia forradalom által generált érzelmeket kihasználva a sassari nemesség a királytól a Cagliaritól való függetlenedést kérték, amely természetesen ellenreakciót váltott ki a cagliariakból, akik 1795. december 28-án Sassariban tüntettek. Ebben a helyzetben emelkedett fel Giovanni Maria Angioy bíró személye, aki már az alkirály 1793-as elűzésekor feltűnt. Angioy három hónapig próbált egyeztetni a földesurak és vazallusaik között, de amikor szembesült a kormány és Cagliari érdektelenségével, új tervet dolgozott ki, és antifeudális menetet tervezett Cagliariba, amelyet azonban még Oristanóban leállítottak, mivel a király időközben elfogadta a szárd követeléseket (öt kérdés).

    1799-ben a francia csapatok elfoglalták Piemontot arra kényszerítve a Savoyaiakat, hogy Szardíniára húzódjanak vissza, ahol 1814-ig maradtak. Az uralkodó jelenléte a szigeten elégedetlenséget szított, és ez 1812-ben felkeléshez vezetett, amelyet keményen levertek, vezetőit kivégezték. A piemontiak a terület legteljesebb ellenőrzésében voltak érdekeltek, gazdagságának kiaknázásában. 1820-ban I. Viktor Emánuel lehetővé tette a magántulajdont, először Szardínia történetében. Hozzá kell tenni, hogy a magántulajdon természetesen a piemontiaknak kedvezett.

    A Szárd Királyság vége

    1847-ben Szardíniát teljesen egybeolvasztották a Savoyai-ház birtokaival. Az egységes állam 14 évvel később, azaz 1861-ben, az Olasz Királyságban teljesedett ki.

    Az első világháborúban

    Az első világháború kezdetén, 1914-ben a szerb hadszíntéren fogságba esett katonákat Szardíniára, Asinara szigetére szállították, ahol a háború végéig embertelen körülmények között tartották őket fogva. A mintegy 85 ezer fogolyból mindössze hatezren térhettek haza. A legtöbb elhunyt fogoly Magyarországról származott.[6]

    A két világháború között

    A fasiszta Olaszország átfogó agrárfejlesztési programot hajtott végre az elmaradott szigeten: mocsarakat csapoltak le, hogy növeljék a művelt területeket. Ezenkívül a bányászatot is fejlesztették, hogy azt a hadiipar szolgálatába állítsák. Az ipari létesítményekben azonban alig dolgoztak helyi szárdok, sokkal inkább Jugoszláviából (Dalmácia és Isztria) kitelepült olaszok, előzőleg pedig Velence régióból érkezett számos telepes, akik a városok olaszosításában játszottak szerepet.

    A második világháborúban

    A második világháborúban az olasz és német légierő számára fontos bázisok álltak a szigeten, ezért Szardíniát gyakran érték amerikai-angol-francia légitámadások. Az olasz kapitulációt követően néhány nappal, 1943. szeptember 3-án a német csapatok kiürítették Szardíniát és visszavonultak Korzikára.

    http://www.sardegnacultura.it/j/v/300?s=25767&v=2&c=2822&t=1 Nuraghe culture and the Legend of Cannonau Cannonau di Sardegna – Cantina Garau a b Haarmann documenti/7_87_20070312123352.pdf a nurágik elterjedtsége (olasz nyelven). regione di Sardegna. (Hozzáférés: 2012. szeptember 5.) Szellemkatonák: sosem térhettek haza a börtönszigetről, mno.hu Archiválva 2014. október 28-i dátummal a Wayback Machine-ben. 2014. október 26.
    Read less

9 things to do in Szardínia (sziget)

Where can you sleep near Szardínia (sziget) ?

Booking.com
501.075 visits in total, 9.227 Points of interest, 405 Destinations, 963 visits today.