A Balaton már az őskorban jelentős szerepet játszhatott, azonban sem Hérodotosz, sem Sztrabón, sem Ptolemaiosz nem említi. A római írók már gyakrabban emlékeznek róla, mivel Ptolemaiosz kora után másfél évszázaddal Galerius császár azt (valószínűleg csak mocsaras partjait, illetve a Mezőföld területét) lecsapoltatta, hogy területét művelés alá vehesse.[1] A római írók Peiso és Pelso név alatt említik, mely nevet azonban a Fertőre is alkalmaztak. 1962 őszén az Országos Vízügyi Főigazgatóság támogatásával a keszthelyi Balaton Múzeum régészei ásatásokba kezdtek Siófokon, bebizonyítandó a feltételezett Galerius-féle Balatont lecsapoló árok és zsilip valaha volt létezését. A feltevést azonban sem az ásatások, sem a későbbi kutatás során átnézett történeti, térképészeti gyűjtemények nem igazolták.[2]

A Balaton északi partján, a parttól néhány száz méternyire, olykor 1-2 kilométernyi távolságban húzódott egy római kori közlekedési útvonal, mely jelenleg is fontos szerepet tölt be az érintett települések közlekedésében. A Balaton ősi művelődési és halászati jelentőségét számos lelet bizonyítja: így a Vörs melletti pogányvár, a tihanyi csúcshegyi és óvári, valamint a zánkai pogányvárak, továbbá a zamárdi, a fajszi, az alsógulácsi a Keszthely és Szentmiklós közti, a kővágóörsi, a tihanyi és zánkai tumulusok, s számos őskori temető, köztük különösen a keszthelyi (dobogói) avar sírmező. Egy római felirat szerint pedig már hajózás is folyt rajta az ókorban.

 

 

Nagyítás

Krieger Sámuel 1776-os Balaton-térképe legbecsesebb műszaki emlékeink közé tartozik[3]

1732-ben Bél Mátyás még úgy írt a Balatonról, hogy a tó a Zala folyó kiszélesedett torkolataként fogható fel.[4] Mikoviny Sámuel 1753-ban készült térképén a tihanyi, a fonyódi rév mellett a Révfülöpöt és Boglárt összekötő balatoni révet is jelezte .[5] Annyi bizonyos, hogy a tó a történelmi időben sokszor változtathatta az alakját.

A 19. században folyamatosan csökkent a tó vízszintje, először 1824-ben a foki malom gátjának lebontásakor, 1,20 méterrel, majd amikor 1847-ben a Balatoni Anyavízszabályozási Lecsapoló Társulat megszüntette a kiliti malmot 1,35 méterrel, végül amikor 1863-ban Siófokon fazsilipet építettek[6] és a közérdekre való tekintettel, Eszterházy Pál lebontatta az ozorai malmát 0,95 méterrel.[7][8][9]

Az 1827. évi XXXIII. törvényben elrendelték a Balaton árvízi szabályozását és az ehhez nélkülözhetetlen Sió és Kapos folyók csatornázását A feladat tervének elkészítését Beszédes József vízépítő mérnök kapta meg. Beszédes 1834-ben készült el a tervezetével és elképzelései szerint 3,8 méterrel akarta a vízszintet lecsökkenteni. Azonban többek között a megalakult lecsapoló társulatok közötti nézetkülönbségek miatt végül a lecsapolókkal szemben, a Balaton vízszintjének szabályozását pártolók győztek.[10] A változó vízállásnak megfelelően nagy kiterjedésű mocsarak voltak a déli parton.

Az első komolyabb szabályozás a Budapest-Fiume közötti Déli Vasút szakasz[11] építéséhez kötődik. Az 1858-ban épített vasútvonalat a déli parton építették meg.[12]

A 19. század végéig a Balatonon élénkebb élet még nem fejlődött. Egyes fürdők és nyaralóhelyek (Balatonfüred, Siófok, Balatonalmádi, Révfülöp) ekkortájt virágzásnak indultak ugyan, de egészben véve – talán Füredet és Siófokot kivéve – sehol nem lehetett megtalálni a kor igényeinek megfelelő viszonyokat.

A Balaton parti nyaralóhelyek legnagyobb része a legszerényebb igényeket is alig elégítette ki; a 19. század végén történt filoxéra vész miatt a Balaton-felvidék szőlőinek elpusztultával kopárrá vált a vidék nagy része, erdő még Balatonfüreden is alig volt. Az egész parton nem fejlődött valamire való város s a páratlan pannóniai víztükör a közlekedés szempontjából teljesen parlagon hevert. Gőzhajó csak 1847-től járt a tavon.

Az 1880-as évek táján a Magyar Földrajzi Társaság keretében, id. Lóczy Lajos kezdeményezésére nagyszabású tudományos program indult a Balaton tanulmányozására. 28 éven át irányította a tudományos kutatómunkát, amelynek eredményeként a Balaton vált a világ egyik legrészletesebben leírt földrajzi területévé.[13][14] Az 1890-es években megindult a gőzhajó közlekedés a siófok-füredi vonalon kívül Badacsonytomajra, Almádira és Boglárról Révfülöpre, azonban élénkebb közlekedés nem volt, kereskedelmi forgalom pedig nem létezett. Ekkortájt a halászaton kívül egyedül a fürdőzés és nyaralás tekintetéből volt a Balatonnak némi jelentősége; turistaforgalom azonban a kedvezőtlen közlekedési viszonyoknál fogva nem fejlődött ki. A Balaton-vidéki három megye (Somogy, Veszprém, Zala) ugyan több ízben alakított Balaton-egyesületet, de teljesen eredménytelenül. Fő vasúti vonala a kevéssé érdekes déli partot futotta be, míg az északi partnak nem volt vasútja, amelynek építése Kossuth Ferenc kezdeményezésére csak 1907-ben kezdődött el.[15] A szőlőművelés pusztulásával a nép is egyik fő kereseti ágát vesztette el, ipar és kereskedelem híján mindinkább elszegényedett.

A Balaton környéke igazán a 20. században indult fejlődésnek, amiben az iparosodás is fontos szerepet játszott. Ekkor kezdtek megjelenni az első komolyabb magánvillák a part mentén és a korszerűbb nyaralók is. Megkezdődött a tó gáláns fürdőéletének fejlődése.

Az 1920-as évektől kezdve a tihanyi Biológiai kutatóintézetben megkezdődtek a modern tudományos színvonalon folyó kutatások a Balatonról. A fürdőélet, a nyaralókultúra főleg az 1960-as években alakult ki, ekkor 15 ezer különféle nyaraló,[17] üdülő és szállóda épült a part menti településeken, és ekkor indult meg a vendéglátói létesítmények fejlődése is. Tömegek számára nyílt meg a lehetőség a nyári kikapcsolódásra a tó partjain. Ebben az időszakban sok állami vállalat, szervezet és intézmény saját üdülőket létesített és üzemeltetett, de ugyanígy jött létre a Zánkai Úttörőtábor is gyerekek részére. A pártállam is létesített üdülőt a Balatonon, az egyik Balatonőszödön található, a másik, nagyobb, komfortosabb Balatonaligán létesült.

Ezekben az üdülőkben a párt legfőbb vezetői és hozzátartozóik nyaralhattak. Az 1970-es és 1980-as években egyre több nyugati, főleg német turista is megfordult a Balatonnál, mert számukra könnyen és olcsón elérhető nyaralási lehetőséget nyújtott. Ekkor élték virágkorukat a „Zimmer Frei” (szoba kiadó) feliratokkal, táblákkal „dekorált” magánnyaralók, amiknek tulajdonosai szobákat adtak bérbe a külföldi vendégek számára. Mások büfét, lángossütőt, vagy egyéb szolgáltatói vállalkozást üzemeltettek. A rendszerváltás után a megváltozott gazdasági szerkezetben is a turizmus ezen formája maradt a Balaton meghatározó szerepköre, ahova hosszabb-rövidebb időre nyaralni és fürdőzni érkeznek az emberek. Ennek megfelelően a Balaton elsősorban a nyári szezon hónapjaiban, kedvező időjárási körülmények között számíthat magas látogatottságra. A téli befogyott jég hangulata is kínál lehetőségeket, ez azonban máig kisebb jelentőséggel bír.

2000-ben a Magyar Országgyűlés törvényt alkotott a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet 179 települést magában foglaló[18] területén a táji, természeti és települési környezet minőségének védelme érdekében, amely a véges és nehezen megújuló környezeti értékek megóvását szolgálja.[19] A pusztuló nádas a tó körül figyelmeztető jel, amiért az állandó vízszint a felelős, az egyes inváziós fajok megjelenése, mint a vándorkagyló-invázió pedig folyamatosan számos őshonos fajt veszélyeztet.[20]