Valamikor itt is római telep volt, a honfoglalás idején szlávok lakták a vidéket. 1146-ból származik első írásos említése, később Károly Róbert nyilván innen származó jegyzőjének, Bokodi Györgynek a nevében került elő a község neve 1326-ban. Nagy Lajos királynak kedvelt vadászterülete volt a környék: közel állott ide szívesen látogatott Gerecér nevű vadászkastélya, a későbbi Gerencsérvár. Ebben a várban szállt meg 1440-ben egy éjszakára az Albert király halála után megözvegyült Erzsébet királyné a csecsemő V. Lászlóval. A kíséretében volt Kottanner Ilona a Visegrádról ellopott koronával. Innen indultak tovább a székesfehérvári koronázásra. Egyházközségünk történetében megbízható nyomok 1624-ig vezethetők vissza.

A reformáció hatására a lakosság többségét kitevő evangélikusok alkottak már ekkor gyülekezetet Bokodon. Az ezt követő félévszázadot meghaladó viszonylagos nyugalom után a falu elpusztult, több évre pusztává lett a török háborúk következtében. A veszély elmúltával visszaszállingozó régi lakossággal újratelepülők is jöttek Hont és Nyitra vármegyéből tótok és kisebb részben németek is, akik idővel elmagyarosodtak. Az 1689. június 3-án datálódott „faluszálló levél” amit Széchényi György esztergomi érsek adott ki, védelmet adott a lakosságnak létfeltételeinek megteremtéséhez, vallásgyakorlásához is.

A lakosság pótlására további telepítések történtek; 1718-ban németek Moson vármegyéből és Bajorország-Vorallbergből, 1751-ben Pozsony vármegyéből tótok települtek a faluba. Vallásukat tekintve vélhetően többségében evangélikusok voltak, bár az 1718-tól Eszterházy birtokba került faluban nehezebbé vált a protestánsok vallásgyakorlása. Eszterházy József 1746-ban átmenetileg az evangélikus templomot is elfoglalta.[1] A gyülekezeti hitélet nem szakadt meg. A lelkész és a tanító folyamatosan jelenlévő szolgálattevő az egyházközségben. Balogh Ádám püspöktől 1758-ban három nyelven értő lelkészt kértek a bokodiak.