A Dubrovnik falai (horvátul: Dubrovačke gradske zidine) a dél-horvátországi Dubrovnik városát körülvevő védő kőfalak sorozata. Történetük során számos kiegészítéssel és módosítással a középkor nagy erődrendszerei közé sorolták őket, mivel ebben az időszakban soha nem törte meg őket ellenséges hadsereg. 1979-ben Dubrovnik óvárosa, amely Dubrovnik régi falainak jelentős részét foglalja magában, felkerült az UNESCO Világörökség listájára.

A város körüli legrégebbi erődrendszerek valószínűleg fából készült palánkok voltak. A mai, érintetlen városfalak, amelyeket főként a 12–17. században építettek, többnyire kettős vonalat alkotnak, régóta Dubrovnik büszkeségei. A falak körülbelül 1940 méter (6360 láb) hosszúságú megszakítás nélküli pályát futnak be, körülveszik az óváros nagy részét, és elérik a körülbelül 25 méteres (82 láb) maximális magasságot. A meglévő falak és erődítmények nagy része a 14. és 15. században épült, de a 17. századig folyamatosan bővítették és megerősítették.

Ez az összetett szerkezet, amely Európa legnagyobb és legteljesebb épületei közé tartozik, védett a "civilizált" és "kifinomult" Raguza Köztársaság szabadsága és biztonsága, amely mintegy öt évszázadon át békében és jólétben virágzott. A falakat három kör- és 14 négyszögletes torony, öt bástya (bástya), két szögletes erődítmény és a nagy Szent János-erőd erősítette meg. A földfalakat egy nagyobb bástya és kilenc kisebb, félkör alakú bástya erősítette meg, mint például a Bokar-erőd kazamata, amely Európa legrégebbi ilyen jellegű erődje. A több mint 120 ágyúval felfegyverzett városfal külső szakaszán körbefutó vizesárok kiváló városvédelmi képességeket biztosított.