A Szahara a Föld legnagyobb sivataga. Az Észak-Afrikában elterülő sivatag területe több mint kilencmillió négyzetkilométer, kora mintegy 2,5 millió év. A „szahara” név az arab „sivatag” szóval egyezik meg, némileg eltérő kiejtéssel (ṣaḥrā, sahrá, száhrá).

A Szahara Algéria, Csád, Egyiptom, Eritrea, Líbia, Mali, Mauritánia, Marokkó, Niger, Nyugat-Szahara, Szudán és Tunézia hatalmas területeit foglalja el.

A Szahara legnagyobb része a közfelfogással ellentétben hamada (kő- és sziklasivatag) és nem erg (homoktenger). A Szahara a helyi mezőgazdasági módszerek miatt kiszáradó szomszédos füves területeket bekebelezve délnek terjeszkedik, egyes becslések szerint akár évi 48 kilométert is halad Afrika belseje felé (elsivatagosodás).

A Szahara valamikor a mainál sokkal nedvesebb volt; benne legalább az utolsó jégkorszak óta élnek emberek. A Szaharában vízhez kötött állatok (például krokodilok) több mint harmincezer sziklarajzát találták meg (több mint felüket a délkelet-algériai Taszilin-Ádzserben). Dinoszauruszok – köztük az Afrovenator, a Jobaria és az Ouranosaurus – fosszíliái is előkerültek.

A mai Szahara azonban vegetációban szegény, kivéve a Nílus völgyét, az oázisokat és az északi fennsíkokat, ahol olyan mediterrán növényeket termesztenek, mint az olajfa. A Szaharában ma is több mint 2,5 millió ember él, a legtöbben Egyiptomban, Mauritániában, Marokkóban és Algériában.

Legfontosabb etnikai csoportjai: az őslakos berberek, mint a tuareg törzsek, olyan elarabosodott berber csoportok, mint a hasszaníja nyelvű mórok (vagy szahravik, „szaharaiak”), illetve különböző fekete népek, mint a tubuk, núbiaiak, zagavák, kanurik, fulbék, hauszák és szongajok. Fontos szaharai városok: Támanrászet, Kargla, Bésar, Haszi Meszaúd, El Ued és Gardaja (Algéria), Timbuktu (Mali), Agadez (Niger), Gat (Líbia) és Faja (Csád).