Mnajdra megalitikus templomának romjai

 

Johanniták, a máltai lovagrend

 

A török flotta érkezése

 

Valetta 1801-ben

A szigetek első lakói Szicília felől érkeztek. Kőkori földművesek és állattartók voltak, akik magokat és állataikat is magukkal hozták. Az első emberi nyomok a gozói il-Mixta barlangban találhatók, és kb. Kr. e. 5200-re datálhatók. Ez a kultúra legfejlettebb időszakában hatalmas megalitikus templomokat emelt a szigeteken (Kr. e. 3600–3500 után mintegy egy évezreden át). Ezek közül több ma is látható (Ġgantija, Tarxien, Mnajdra, Ħaġar Qim). Legtöbbjük idősebb, mint a Stonehenge, vagy az egyiptomi piramisok. Kr. e. 2500 körül nyomtalanul eltűntek, helyüket egy teljesen más jellegű, ám szintén ismeretlen eredetű népcsoport foglalta el.

Kr. e. 700 körül a föníciaiak szállták meg a szigeteket, akik a főszigetet Malet-nak, „biztonságos kikötő”-nek nevezték el. Kr. e. 550 körül a szigetek Karthágó fennhatósága alá kerültek, akitől a második pun háborúban (Kr. e. 218) a római Tiberius Sempronius Longus foglalta el. Melita és Gaudos önálló római települések lettek Sicilia provincián belül, előbbi a mai Mdina, a másik a gozói Citadella helyén, amelyek saját pénzt is vertek. Később municipiumi rangra emelkedtek (117 és 138 között). Róma uralmára csak néhány villa alaprajza és tárgyi emlékek utalnak.

60-ban Szent Pál apostol hajótörést szenvedett Melitán, ezt követően mintegy három hónapot töltött a szigeten. Róla nevezték el a sziget északnyugati részén lévő öblöt, hajótörésének állítólagos színhelyét. Az ezt követő századokból számos őskeresztény katakomba maradt fenn.

Róma uralmát 455-ben a vandálok döntötték meg, akiktől 493-ban az osztrogótok, majd 535-ben a Keletrómai Birodalom szerezte meg Melitát, ezzel megerősödött a kereszténység. 870 körül egy arab sereg űzte el őket, akik a római település helyét megerősítve létrehozták Medina városát. Ebből az időből származik a mai máltai kultúra legrégebbi rétege, a máltai nyelv alapjai, személy- és helynevek. Ekkor lett a sziget neve Malta.

Az 1090-es szicíliai normann megszállás a kereszténység végleges térhódítását jelentette. Az arab lakosságnak nem esett bántódása, hamar áttértek a keresztény hitre, s így a máltai arabokból részben olasz és normann keveredéssel létrejöhetett egy új nemzet és nyelv, a máltai. 1127-től normann közigazgatás volt a szigeteken, 1154-től a szigetek egyháza a palermoi püspökséghez tartozott. Ezekben a századokban alakult ki a máltai nemesség, amely – nem hivatalosan – ma is létezik: 32 nemesi címet ma is használnak, ezek közül a legrégebbi: Diar el Bniet bárója (1350-től). 1224-ben nagyrészt kitelepítették a megmaradt arabokat Szicíliából és Máltáról. 1397-től a tartomány részleges önkormányzatot kapott, az Università-t.

V. Károly német-római császár 1530. október 26-án a szigeteket a Jeruzsálemi Szent János Lovagrendnek adományozta, akiket a terjeszkedő Oszmán Birodalom 1522-ben elűzött Rodoszról. Ezzel megkezdődött a szigetek megerősítése, és a török támadások is. 1551-ben a Szinán pasa vezette törököknek nem sikerült elfoglalniuk a Nagy Kikötő erődjeit, ám Gozo teljes lakosságát elhurcolták, és Tripoli erődjét is elfoglalták a lovagrendtől. 1565-ben a harcos szerzetesrend, akik ma „Szuverén Máltai Lovagrend” néven ismertek, visszaverte a legnagyobb, több hónapos török támadást (Málta nagy ostroma). Ezután végleg megtelepedtek Máltán, és hozzáfogtak a további erődítéshez, és az új főváros, Valletta építéséhez, ami nevét az ostrom győztes Nagymestertől, Jean Parisot De La Valette-től, kapta. Még az első éveikben, hagyományaikhoz híven, kórházat alapítottak; 1595-ben létesítettek egy orvosi főiskolát, 1768-ban egyetemet. 1742-ben alapítottak egy tengerészeti főiskolát, és 1779-ben egy hajózási fakultást az egyetemen. Ezekben az időkben Európa legjobb tengerésztisztjei a máltai kiképzés termékei voltak.[20] 1732-ben megnyílt a szigetek első színháza. A század második felében több felsőfokú iskola jött létre, ezek egy része ma a Máltai Egyetem színeiben működik tovább.

1798-ban Bonaparte Napóleon tábornok seregei megszállták Máltát, és elűzték a lovagokat. Még ebben az évben felkelés tört ki a fosztogató franciák ellen, először Gozón, majd Máltán is. Ezután két évig az Alexander Ball brit katonatiszt, rangja szerint szicíliai kormányzó és brit miniszteri biztos vezette Nemzetgyűlés irányította az államot, a franciák Valletta erődjébe szorultak. 1802-ben az amiens-i békében még a lovagrendnek ítélték szigeteket, ám a britek nem tágítottak, és 1814-ben a párizsi békeszerződés értelmében Málta hivatalosan is brit koronabirtok lett.

1831-ben a máltai egyházmegye elszakadt Palermótól. 1835-ben a britek új alkotmányt vezettek be, amelynek értelmében a héttagú kormányzótanács három tagját helyben választhatták. Ez 1849-ben 17-re és 8-ra módosult. A krími háború (1853–1856) alatt Málta egészségügyi háttérközpontként működött. 1864-ben Gozo is önálló püspökséggé vált. 1880-tól megkezdődött a máltai oktatásban az „anglicizálás”, amely különböző pártok kialakulásához vezetett: a britpárti reformerek utódaiból lett később a Munkáspárt, az olaszpárti antireformerek utóda a kereszténydemokrata Nemzeti Párt. 1883-ban megindult a vasútforgalom Valletta és Notabile (Mdina) között. 1905-től néhány városban megindult a villamosforgalom is.

Az első világháború idején Málta ismét egészségügyi központtá vált. 1919-ben egy felkelés katonai beavatkozásba és négy helyi lakos lelövésébe torkollt, ennek eredményeként azonban 1921-ben Málta nagyobb autonómiát kapott, megtartották az első választásokat. 1933-ban az angolt és a máltait tették hivatalos nyelvvé, kizárva ezzel az olaszt, amely 800 éven keresztül a közigazgatás, kereskedelem, oktatás és kultúra nyelve volt Máltán, ez olyan ellenállást váltott ki a máltai vezetőkben, hogy a britek felfüggesztették az alkotmányt.

Málta kikötői fontos szerepet játszottak az egész második világháború során. A sziget a világ legjobban megerősített helyei közé tartozott, a kb. fél budapestnyi területű szigeten négy repülőtér (Ħal Luqa, Ta’ Qali, Ħal Far és Kalafrana) volt, a számtalan erődítményen kívül. Fontos tengerészeti szerepe miatt a tengelyhatalmak folyamatosan bombázták a szigeteket; a máltaiak bátorságukért megkapták a György-keresztet, amely azóta is az ország zászlaján látható. 1943-ban innen indultak a szövetségesek Olaszország elfoglalására. 1945. január-februárban Vallettában találkoztak a szövetségesek vezetői, Franklin D. Roosevelt amerikai elnök és Winston Churchill brit miniszterelnök.

1947-ben a britek visszaállították Málta kormányzatát. 1955-ben érvénytelen népszavazáson a választók 75%-a arra szavazott, hogy Málta csatlakozzon Nagy-Britanniához. Miután a britek kivonták a gazdaság gerincét alkotó haditengerészetet, Málta komoly válságba került, ez megakasztotta a Málta jövőjéről folytatott tárgyalásokat is.

1964. szeptember 21-én az ország függetlenné vált Nagy-Britanniától. Az ekkor született alkotmány még megtartotta II. Erzsébet brit királynőt mint Málta államfőjét, akit a szigeten egy főkormányzó (governor general) képviselt. 1970-től az állam az Európai Közösség társult tagja lett. 1974. december 13-án Málta köztársasággá vált, utolsó főkormányzója, Sir Anthony Mamo lett első elnöke.

Málta 1964 óta a Nemzetközösség illetve az ENSZ, és 2004. május 1. óta az Európai Unió tagja is. Fizetési eszközként, 2008. január 1-jén, a máltai lírát az euró váltotta fel.