Az ókori Róma területének változása Bővebben: Olaszország történelme és Itália uralkodóinak listájaÓkor

Olaszország területe már az i. e. 1. évezredben lakott volt, a félsziget északi részét az etruszk nép uralta, a görög telepesek pedig az Appennini-félsziget déli részét és Szicíliát hódították meg. Rómát i. e. 753-ban alapították az etruszkok. Róma államformája i. e. 509-ig királyság, utána köztársaság volt, majd császárság lett. A császárság korában a Római Birodalom területe folyamatosan növekedett. Traianus uralkodása alatt területe Angliától Szíriáig húzódott. 395-ben a birodalom kettészakadt Keletrómai és Nyugatrómai Birodalomra. 476-ban a Nyugatrómai Birodalmat megdöntötték a germánok.

Középkor és korai újkor  Bővebben: Itáliai háborúk, Velencei–török háborúk, Koalíciós háborúk és Napóleoni háborúk

A korai középkorban Itália különböző fejedelemségekre bomlott, majd az érett és késő középkorban független városállamok alakultak ki. A félsziget déli része először Bizánc, később az arabok, majd a normannok uralma alá került, északi része pedig a Német-római Császársághoz. A középkor derekán már a francia királyok is versengtek a területért. Ekkor terjesztette ki világi hatalmát a római pápa is Közép-Itália jelentős részére. Ekkor lett nagyhatalom Velence.

A 18. század végére a Velencei Köztársaság hanyatlásnak indult, a félsziget középső részén két jelentősebb hatalom alakult ki: a Toszkánai Nagyhercegség és az egyházi állam. Bonaparte tábornok hódításai során Itáliát is elfoglalta, 1805-ben megalakította az első egységes Itáliai Királyságot, amelyet 1815-ig Franciaország császáraként uralt. I. Napóleon császár bukása után a bécsi kongresszus Dél-Itáliában helyreállította az olasz Bourbonok uralmát, Észak-Itáliában a Habsburg-fejedelemségeket (Toszkána, Parma), emellett a Habsburg Birodalom megszerezte Lombardia és a Velencei Köztársaság területét, megalapítva a Lombard–Velencei Királyságot.

Olasz egységállam  Bővebben: Risorgimento, Itália egyesítése, Itáliai forradalmak 1848–49-ben, Szárd–francia–osztrák háború és Porosz–osztrák–olasz háború

A 19. században megerősödött az egységes Olaszország megteremtését célzó mozgalom. Az egyesítést sem a Habsburg Birodalom, sem a pápai állam nem támogatta. Az 1848-ban Károly Albert szárd–piemonti király első egyesítési kísérletei még súlyos kudarcokba torkollottak, 1849-re Ausztria helyreállította hatalmát. Az egységmozgalom csak a Francia Császárság beavatkozásával tudott sikert elérni. A harcokban döntő szerepe lett Giuseppe Garibaldinak, aki felszabadította a félsziget déli részét és elűzte a Bourbon dinasztiát, valamint III. Napóleonnak, akinek hadserege az 1859-es solferinói csatában vereséget mért a Habsburg Birodalomra, megszerezve Lombardiát, amit átengedett a Szárd–Piemonti Királyságnak, cserébe Savoyáért és a Nizzai Grófságért.

Az egységes Olasz Királyság 1861-ben alakult meg a Szárd–Piemonti Királyságból, Ⅱ. Viktor Emánuel király koronája alatt. Veneto tartomány csak 1866-ban került az olasz államhoz, a porosz–osztrák–olasz háborúban elért porosz győzelem nyomán, a békekötés feltételeként. Róma elfoglalása és a pápák világi hatalmának megdöntése 1870-ben történt meg, amikor a pápai államot védelmező francia katonai kontingens a porosz–francia háború miatt a rajnai frontra irányították. Miután a szárd vezetésű királyi csapatok elfoglalták Rómát és az állam fővárosává tették, a világi birtokától megfosztott pápa a Vatikán és a Laterán területére vonult vissza, magát az „olasz állam foglyává” nyilvánította.

20. század  Bővebben: Olasz–török háború, Olasz front (első világháború), Olasz fasizmus, Lateráni egyezmény és Abesszíniai háború

Olaszország – megszegve a korábban kötött szövetséget – területének növelésének céljából az Osztrák–Magyar Monarchia és a Német Birodalom ellen lépett be 1915-ben az első világháborúba. 1919-ben a saint-germaini békeszerződésben megkapta a korábban Ausztriához tartozott Tirol déli felét (a mai Dél-Tirolt és Trentinót), valamint az Isztriai-félszigetet. Utóbbinak egy részét az 1920-as rapallói egyezményben át kellett engednie az új Szerb–Horvát–Szlovén Királyságnak. Ez nem elégítette ki az olasz közvéleményt. 1922-ben Mussolini fasiszta rendszerű államot alapított. Az Ausztriától újonnan megszerzett területeken erőteljes olaszosítás kezdődött.

1929-ben sikerült az olasz és az egyházi államnak a lateráni egyezményben egyezségre jutnia, amelyben az olasz állam elismerte az egyházi állam függetlenségét.

Olaszország 1940-ben belépett a második világháborúba. A háborúban jelentősebb hadművelet volt Mussolini balkáni inváziója, (amelynek értelmében Albániát lerohanták, ám Görögországban súlyos vereséget szenvedtek), illetve az Észak-Afrikai hadjárat, mely katasztrofális vereséggel végződött. A szövetséges csapatok 1943-ban kezdték meg előrenyomulásukat Szicília felől.

A háború befejezése után, 1946-ban az olaszok népszavazás útján döntöttek a köztársasági államforma megalakításáról. A párizsi békeszerződés értelmében az ország elvesztette Isztriát és az Adriai-tenger keleti partján birtokolt kisebb területeket. Az 1960-as-70-es években felgyorsult az ország fejlődése, miközben a központi kormányhatalomnak küzdenie kellett Dél-Olaszország felől északnak terjeszkedő maffia hatalmával és a Vörös Brigádok által képviselt szélsőbaloldali terrorizmussal is.

 Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!