Egy őslakos pajzzsal és bumeránggal. A bumerángot vadászatban és harcban is használtákŐslakosok  Bővebben: Ausztrál őslakosok Őslakos sziklarajzok, Kimberley, Nyugat-Ausztrália

Az ausztrál kontinens emberek által történő birtokba vételére mintegy 42 000 és 48 000 évvel ezelőtt kerülhetett sor,[1][2] feltehetően a mai Délkelet-Ázsia felől nyíló sekély tengeren és földhídon keresztül érkező emberek bevándorlása során. A kontinens ezen első lakosai vélhetően az ősei a ma élő bennszülött ausztráloknak.[3] A tizennyolcadik század végén megalapított első brit település előtt, már mintegy 50 000 évvel korábban[4][5][6] Ausztrália földjét a bennszülött ausztrál őslakosok népesítették be,[7] akik kimutathatóan mintegy 250 nyelvcsalád nyelveit beszélték.[8][9] Sorsuk számos rokon vonást mutat az észak-amerikai indián népek golgotájával. Az európaiak megtelepedése idején az őslakosok többsége még vadászó-gyűjtögető életmódot élt, melyhez összetett szóbeli mondavilág tartozott, melynek szellemi öröksége a föld tiszteletét hordozta magában és az Álomidőben hittek. A torres-szigeteki őslakosok etnikailag melanéziai származásúak, akik eredetileg mezőgazdasági termeléssel és vadászó-gyűjtögető életmóddal tartották fenn magukat.[10] Az északi partvidéket és az Ausztrália közeli vizeket időnként a Délkelet-Ázsiából kirajzó tengerészek keresték fel.[11]

A 18. századig az európaiak által teljesen lakatlan földrész Terra Australis Incognita-ként élt az európaiak gondolkodásában; egy kontinens ismeretlen határokkal. A kor térképészei Déli Földnek hívták. Az őslakosok a feltevések szerint Délkelet-Ázsiából, a mai Indonézia szigetei felől érkeztek. A legújabb antropológiai kutatások szerint Ausztráliában vívták az első csatát a Földön, mint ahogy gondolatait is itt rögzítette először az ember. A bennszülöttek kultúrájának minden része a nomád életmódról tanúskodik. A mítoszok szerint őseik óriás kenguruk voltak (vagy kígyók, emuk), akik dalaikkal alkották meg a tájat, adtak életet a növényeknek, állatoknak, embereknek. A teremtés után eggyé váltak a Földdel (totemek tisztelete innen ered). A bumerángot kb. 10 000 évvel ezelőtt találták fel az őslakosok, de csak néhány középső sivatagos területen használták, kisebb állatok elejtésére.

Ausztrália felfedezése, gyarmatosítása  James Cook kapitány hajójának, az HM Bark Endeavour-nek 1988-ban készített mása Cooktownnál Az első, Ausztráliát elért európai felfedezők

A 15. században a kínai Cseng Ho admirális több felfedező utazást tett az Indiai-óceánon és a mai indonéz szigetvilágban, de Ausztráliát valószínűleg nem érintette. A kínaiakat az Indiai-óceánon a portugálok és a spanyolok követték a 16. században. Lehetséges, hogy ők elérték Ausztrália északi partjait, de erről adatok nem maradtak fenn.

1602-ben megalapították a Holland Kelet-indiai Társaságot és kereskedelmi állomásokat alakítottak ki. A holland Willem Janszoon volt az első európai, aki partra szállt a kontinensen, 1606-ban. Ő és hajós társai figyelhették meg e kontinenst legelőször a Cape York-félszigetnél 1606 elején, majd február 26-án partot értek a Pennefather-folyónál, a mai Weipa városkánál, a York-félszigeten.[12] A hollandok feltérképezték a szárazföld teljes északi és nyugati partvidékét és elnevezték az új kontinenst "Új-Hollandiának" a 17. században, de nem tettek lépéseket a letelepedésre.[12] 1607-ben a spanyol Luis Vaez de Torres hajózott végig először a később róla elnevezett szoroson, amely Új-Guineát és a York-fokot kötötte össze. 1642-ben a holland Abel Tasman elérte a mai Tasmaniát, majd felfedezte Új-Zélandot.

William Dampier, angol felfedező és privateer, partot ért Új Hollandia északnyugati partvidékén 1688-ban, majd 1699-ben egy újabb út során visszatért ide.[13]1770-ben James Cook végighajózott és feltérképezte a keleti partvonalat, melyet Új-Dél-Walesnek nevezett, és III. György király utasítására brit fennhatóság alá vonta azt 1770. augusztus 22-én.[14]

 James Cook kapitány portréja, aki az első európai volt, akit a brit korona azért küldött ide 1770-ben, hogy feltérképezze Ausztrália keleti partvonalát

Az amerikai függetlenségi háborúban az angolok elvesztették újvilági gyarmataikat. Az amerikai gyarmat elvesztése miatt a brit kormány 1783-ban hajóflottát küldött, a "First Fleet" néven ismertté vált flottát, Arthur Phillip kapitány parancsnoksága alatt, hogy megalapítsanak egy új fegyenctelepet Új-Dél-Walesben. 1788-ban Arthur Phillip kapitány 11 hajóból álló flottája, az úgy nevezett First fleet 1788. január 18-20. között érkezett a mai Sydney déli külvárosai, a mai nemzetközi repülőtér és kereskedelmi kikötő környékén található Botany-öbölbe, mintegy 1350 emberrel, katonákkal, fegyencekkel és hivatalnokokkal a fedélzeten. Sydney Covenál tábort ütöttek és kitűzték a Brit Birodalom zászlaját. Hamarosan rátaláltak azonban a jóval védettebb és letelepedésre alkalmasabb Port Jackson öbölre, a mai Sydney Harbourra, amely a mai világváros alapításának is tekinthető. Új Dél Wales, mint brit királyi gyarmat hivatalosan nem volt elismerve egészen 1788. február 7-ig. Az első európaiak által alapított település a brit belügyminiszter tiszteletére Sydney Cove-nak nevezett városnegyed a világhírű Operaház épületének helyén 1788. január 26-án (Ausztrália nap) az Egyesült Királyság fegyencgyarmataként alapíttatott. További felfedezések után benépesültek a kontinens távolabbi vidékei is.

 Tasmania Port Arthur fegyenctelep volt, amely helyszín napjainkban az UNESCO tizenegy ausztrál világörökségi helyszíneinek egyike.

Az őslakos népesség létszámát 1788-ban 750 000 és 1 000 000 közé tették,[15] amely az első telepesek megjelenése óta elmúlt 150 év során folyamatosan csökkent, legfőképpen a fertőző betegségek terjedése miatt.[16]

A második flotta, melyet gyakran a „halál flottájaként” is emlegettek (278 elítélt vesztette életét a hónapokig tartó út során az első flotta 48 halálos áldozatával szemben és a túlélők is komoly betegen szálltak partra) 1790-ben életmentő ellátmánnyal megrakva érkezett. Habár az első civil telepesek már 1793-ban megérkeztek, 1823-ig Új-Dél-Wales fegyenctelepként működött, főként fegyencek, katonák, matrózok és azok családjai által népesítve be a kolóniát.

Hamarosan megjelentek a bordélyok, a Bengáliából importált rum és az első gyilkosságokat is elkövették. A rendteremtésre London 1805-ben William Bligh-t küldte a gyarmatra. 1808-ban a gyarmat fellázadt ellene, ahogy annak idején a Bounty is. Utódja, Lachlan Mecquarie által végrehajtott reformok a szabad telepedők számára is vonzóvá tette Ausztráliát. Házakat, közműveket építettek és megnyílt az első bank is. Sydney tíz év alatt várossá lett. 1813-ban kelt át egy expedíció a Kék-hegységen (a Nagy-Vízválasztó-hegység) és pillantotta meg a mögötte elterülő sivatagot. 1817-ben elfogadták Matthew Flinders javaslatát, hogy a földrészt Új-Hollandia helyett Ausztráliának nevezzék.

A bennszülöttek fegyveres ellenállása rendszerint lemészárlásukkal végződött. 1856-ban született az első törvény a victoriai bennszülöttek védelmére, de ekkor már csak 50 000 őslakos élt a kontinensen. A kormányzat „asszimilációs” irányelve az 1869-es Aboriginal Protection Act elnevezésű törvénnyel kezdődött el, melynek eredményeképpen rengeteg bennszülött gyermeket szakítottak el családjától és közösségétől. Rájuk az ausztrál köznyelv a Stolen Generations kifejezéssel hivatkozik, ami ellopott nemzedéket jelent magyarul. Ez a gyakorlat is nagyban hozzájárult a bennszülött népesség csökkenéséhez.[17]

Van Diemen’s Land, a mai Tasmania első települése 1803-ban jött létre és 1825-től önálló gyarmatként működött. Az Egyesült Királyság 1829-ben jelentette be igényét és fennhatóságát Nyugat-Ausztrália iránt, majd Új-Dél-Wales tartományától leválasztva 1836-ban Dél-Ausztrália, 1851-ben Viktória, 1859-ben Queensland és 1863-ban a független és szabad (azaz nem fegyenctelep) Dél-Ausztrália tartományaként az Északi terület tartományát hívta életre. Viktória és Nyugat-Ausztrália szintén szabad tartományként alapíttatott, később azonban befogadott fegyenceket, akiket az anyaország egészen 1864-ig deportált a kontinensre. Ugyan a földrész nagy része sokáig felfedezetlen maradt 1826-ban vagy 29-ben Nagy-Britannia bejelentette egyeduralmát.

A brit korona 1823-as törvényével (New-South-Wales Act) életre hívta a Legfelsőbb Bíróságot és a Törvénykezési Tanácsot – gyakorlatilag felelős parlamentet. Ezen lépésekkel kívánta a korona bevezetni az angol polgári törvénykezést és rendet. Földkérdésekkel azonban egészen az 1830-as évekig nem foglalkoztak. Eleinte a felfedezők és bennszülöttek kapcsolata békés volt, alapvetően élelem, víz, szerszámok, ruhák és egyéb termékek cserekereskedelmében merült ki. Ez a viszony azonban hamarosan romlani kezdett, amint az őslakosok ráeszméltek, hogy a föld és annak kincsei – amely a megélhetésüket biztosította – veszélybe került. Konfliktusokkal tűzdelt évtizedek után 1835-ben született két megállapodás a gyarmatosítok és az Aboriginal Kulin törzs között 600 ezer hold „megvásárlásáról” Melbourne környékén. Ez és ehhez hasonló ügyletek hatására Sir Richard Bourke, Új-Dél-Wales kormányzója nyilatkozatban jelentette ki, hogy a brit korona képviselőinek érkezése előtt Ausztrália földje senkinek tulajdonát nem képezte. A kérdés ezen irányú megközelítése egészen 1992-ig, a Mabo-ügy esetéig gyakorlatban volt.

Az iparosodás kezdetei, az aranyláz

Az aranyláz az 1850-es évek elején kezdődött Ausztráliában,[18] majd az Eurekai lázadáshoz vezetett, amely a bányászati jogok díjai miatt tört ki 1854-ben polgári engedetlenségbe torkollott.[19]1851-ben Melbourne közelében aranyat találtak, pár hónappal később pedig Victoriában, Új-Dél Wales-ben és a Nagy-Vízválasztó-hegységben. Az aranyat keresők falvakat hoztak létre a kontinens belsejében, a Darling és a Murray mentén. Melbourne-ből nagyvárost teremtett az arany, szállodákkal, színházzal, bankokkal és közvilágítással. Több helyen találtak ezüstöt, rezet, cinket, melynek ipari mértékű bányászata a gazdaság forrása lett. 1854-ben a ballarati bányászok létrehoztak egy Reformligát, hogy tiltakozzanak a bányászati adó mértéke és a beszedés embertelensége miatt. Gátat építettek, és fegyverrel védték magukat. 30 bányász és 5 katona esett el a félórás ütközetben, ami végül is felgyorsította a reformokat. Az Eureka-gátnál lezajlott csata fontos epizódja lett az ausztrál történelemnek és folklórnak, amely nagyra tartja a bajtársiasságot és a természeti erőkkel dacoló férfiasságot.

Távíróállomásokat állítottak fel, amelyek – Szingapúron át – kapcsolatban álltak Londonnal. A központi távíróállomás, a Telegraph Station Ausztrália közepén épült, és egy város, Alice Springs magja lett.

1855 és 1890 között, a hat gyarmat önállóan választott magának felelős kormányzatot, melyek a hozzájuk tartozó gyarmatok ügyeit intézték, míg az egyéb ügyekben a Brit Birodalom volt az illetékes.[20] A londoni Colonial Office megtartotta néhány fontosabb ágazat irányítását, különösen a külügyek,[21] a honvédelem,[22] valamint a nemzetközi szállítmányozás terén.

A legendás útonálló, Ned Kelly, az ausztrál folklór központi figurája. 1868-tól Anglia már nem deportált elítélteket Ausztráliába, a kontinens öt gyarmata egyre inkább szabad országként kezdte életét élni.

Önállósága

1901-ben a kontinens brit gyarmatainak uniójából létrejött Ausztrália (Commonwealth of Australia) mint a Brit Birodalom egyik belső önkormányzattal rendelkező domíniuma.[23] Ám a szabadságot a „Fehér Ausztráliában” hívők gondolták csak természetesnek: a faji megkülönböztetés törvény által védett irányelv lett, amikor 1901-ben az ázsiaiak bevándorlását lehetetlenné tévő törvény megszületett.

Queenslandben olajat találtak, továbbá hatalmas vasérc- és bauxit-, ón-, urán-, kvarc- és kőszénlelőhelyeket fedeztek fel; Dél-Ausztráliában a világ legnagyobb opálmezőjére bukkantak.

Átmenetileg Melbourne lett a főváros, de hogy véget vessenek a Sydney-vel való rivalizálásnak, az állam megvásárolta a leendő ausztrál fővárosi területet, és Walter Burley Griffin amerikai építészt megbízta Canberra alaprajzának és városszerkezetének megtervezésével. A Szövetségi fővárosi terület (később átnevezték Ausztráliai fővárosi területre) 1911-ben alakult meg az akkor még leendő főváros, Canberra környékén. Melbourne időszakosan adott otthont a kormánynak 1901 és 1927 között, amíg Canberra városát felépítették.[24] Az Északi terület Dél-Ausztrália kormányának fennhatósága alól 1911-ben került át a szövetségi parlament fennhatósága alá.[25]

1914-ben az anyaország Nagy-Britanniával együtt Ausztrália is hadat üzent Németországnak, mely döntés mind a leköszönő Államközösségi Liberális Párt, mind a megválasztott Ausztrál Munkáspárt támogatását élvezte.[26][27] A nemzet a tűzkeresztségen a törökországi Gallipolinál esett át. Gallipoliból nemzeti legenda lett, Peter Weir a legnagyobb ausztrál filmrendező filmet is szentelt neki. A gallipoli csata után is még számos ütközetben tanújelét adták az ausztrál katonák bátorságuknak a törökök és a németek ellen. Ausztrál katonák harcoltak a nyugati front minden fontosabb ütközeténél.[28] A fronton szolgáló mintegy 416 000 katonából mintegy 60 000 fő életét vesztette a harcok során és további 152 000 fő szenvedett sérüléseket.[29]

1927-ben a parlament első ízben ülésezett az új fővárosban, Canberrában.

1939-ben Ausztrália Nagy-Britanniával és a többi brit domíniummal együtt lépett be a II. világháborúba. 1941-ben Ausztrália hadat üzent Japánnak, ami a kontinens elfoglalására készült és Darwint bombázta. A Kokoda Track hadjáratot számos további nemzetformáló tett követte a második világháború során.[30] Az ausztrál hadsereg igen jelentősen kivette részét a japánok elleni harcokban, de éppúgy jutottak ausztrál erők Európába és Afrikába is, a Németország és Olaszország elleni harcokba. A háború után a gazdaság virágzásnak indult.

A második világháborút követően Ausztrália támogatta az Európából érkező bevándorlást. A hetvenes évek óta, mikor eltörölték az úgy nevezett fehér ausztrália irányelvet már támogatják az Ázsiából és a máshonnan történő bevándorlást is.[31] Ennek eredményeképpen megváltozott az ország demográfiai összetétele, kultúrája és önképe.[32] Európából érkeztek németek, olaszok, magyarok, görögök, lengyelek, szerbek, horvátok. Ausztrália tejjel-mézzel folyó tágas Kánaánnak tűnt: végül 5 millió európai telepedett le.

1951 óta, Ausztrália az Amerikai Egyesült Államok katonai szövetségese hivatalosan az ANZUS nemzetközi szerződés keretein belül.[33]

1965-ben eltörölték a faji törvényeket. 1967-ben a népszavazáson a lakosok 90%-a egyetértett azzal, hogy bennszülöttek állampolgári jogokat kapjanak. Az 1967-ben az őslakosokról tartott népszavazás eredményeképpen a szövetségi kormány speciális törvényeket hozott az ausztrál őslakosok védelme és nagyobb megbecsülése érdekében.[34]

1972-től, vagyis a Gough Whitlam vezette kormány hatalomra kerülésétől kezdve megnőtt a jelentősége a Csendes-óceán térségében fekvő országokkal való kapcsolattartásnak és erre azóta fokozottabban összpontosít az ausztrál külügy, miközben Ausztrália továbbra is fenntartja szoros kapcsolati rendszerét hagyományos szövetségeseivel és kereskedelmi partnereivel.[35][36] 1986-ban megszüntették Ausztrália igazságszolgáltatásának maradék kapcsolatát az Egyesült Királyságéval az Australia Act 1986 elfogadásával.

Az 1999-ben a köztársasági államforma bevezetéséről tartott népszavazás során a választók 55 százaléka elutasította annak a lehetőségét, hogy Ausztrália államformája a Nagy-Britanniával perszonálunióban álló monarchia helyett a köztársaság legyen. Az államok és területek mindegyikében a köztársasági államforma elleni szavazók voltak többségben

Japán vált a fő gazdasági partnerré és ma a bevándorlók fele is Ázsiából jön, de nyugati típusú ország maradt.

↑ Gillespie, Richard (2002). „Dating the First Australians (full text)” (PDF). Radiocarbon 44 (2), 455–472. o. (Hozzáférés: 2014. július 28.)   ↑ (1994) „The human colonisation of Australia: optical dates of 53,000 and 60,000 years bracket human arrival at Deaf Adder Gorge, Northern Territory”. Quaternary Science Reviews 13 (5–7), 575–583. o. DOI:10.1016/0277-3791(94)90080-9.   ↑ The spread of people to Australia. Australian Museum ↑ Wade, Nicholas. „Australian Aborigine Hair Tells a Story of Human Migration”, The New York Times, 2011. szeptember 22.  ↑ European discovery and the colonisation of Australia. Australian Government: Culture Portal. Department of the Environment, Water, Heritage and the Arts, Commonwealth of Australia, 2008. január 11. [2017. december 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. május 7.) „[The British] moved north to Port Jackson on 26 January 1788, landing at Camp Cove, known as 'cadi' to the Cadigal people. Governor Phillip carried instructions to establish the first British Colony in Australia. The First Fleet was under prepared for the task, and the soil around Sydney Cove was poor.” ↑ Davison, Hirst and Macintyre, pp. 157, 254. ↑ Both Australian Aborigines and Europeans Rooted in Africa – 50,000 years ago. News.softpedia.com. (Hozzáférés: 2013. április 27.) ↑ Australian Social Trends. Australian Bureau of Statistics website. Commonwealth of Australia. (Hozzáférés: 2008. június 6.) ↑ Walsh, Michael (1991) "Overview of indigenous languages of Australia" in Suzanne Romaine. Language in Australia. Cambridge University Press, 27. o. (1991). ISBN 978-0-521-33983-4  ↑ Viegas, Jennifer: Early Aussie Tattoos Match Rock Art. Discovery News, 2008. július 3. [2008. július 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. március 30.) ↑ MacKnight, CC. The Voyage to Marege: Macassan Trepangers in Northern Australia. Melbourne University Press (1976)  ↑ a b Davison, Hirst and Macintyre, p. 233. ↑ Marsh, Lindsay. History of Australia : understanding what makes Australia the place it is today. Greenwood, W.A.: Ready-Ed Publications, 9. o. (2010). ISBN 978-1-86397-798-2  ↑ European discovery and the colonisation of Australia. Australian Government: Culture Portal. Department of the Environment, Water, Heritage and the Arts, Commonwealth of Australia, 2008. január 11. [2011. február 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. ↑ Briscoe, Gordon. The Aboriginal Population Revisited: 70,000 years to the present. Canberra, Australia: Aboriginal History Inc., 12. o. (2002). ISBN 978-0-9585637-6-5  ↑ Smallpox Through History. Encarta. [2009. október 31-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. július 15.) ↑ Attwood, Bain. Telling the truth about Aboriginal history [archivált változat]. Crows Nest, New South Wales: Allen & Unwin (2005). ISBN 1-74114-577-5. Hozzáférés ideje: 2017. január 27. [archiválás ideje: 2011. június 23.]  ↑ Davison, Hirst and Macintyre, pp. 283–85. ↑ Davison, Hirst and Macintyre, pp. 227–9. ↑ Davison, Hirst and Macintyre, p. 556. ↑ Davison, Hirst and Macintyre, pp. 138–9. ↑ „Colonial Defence and Imperial Repudiation”, 1860. november 13. (Hozzáférés ideje: 2010. április 4.)  ↑ History of the Commonwealth. Commonwealth Network . Commonwealth of Nations. (Hozzáférés: 2015. február 16.) ↑ Otto, Kristin: When Melbourne was Australia's capital city. University of Melbourne. [2010. április 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. március 29.) ↑ Official year book of the Commonwealth of Australia. Australian Bureau of Statistics (1957)  ↑ Macintyre, Stuart (1986) The Oxford History of Australia, vol. 4, p. 142 ↑ C. Bean Ed. (1941). Volume I – The Story of Anzac: the first phase Archiválva 2008. augusztus 28-i dátummal a Wayback Machine-ben, First World War Official Histories, Eleventh Edition. ↑ First World War 1914–1918. Australian War Memorial. [2006. december 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2006. december 5.) ↑ Tucker, Spencer. Encyclopedia of World War I. Santa Barbara, California: ABC-CLIO, 273. o. (2005). ISBN 1-85109-420-2  ↑ Nelson, Hank (1997). „Gallipoli, Kokoda and the Making of National Identity”. Journal of Australian Studies 53 (1), 148–60. o. [2013. július 23-i dátummal az eredetiből archiválva].   ↑ Davison, Hirst and Macintyre, pp. 338–39, 681–82. ↑ Davison, Hirst and Macintyre, pp. 442–3. ↑ Davison, Hirst and Macintyre, p. 30. ↑ Dawkins, Kezia: 1967 Referendum. Australian Broadcasting Corporation, 2004. február 1. [2010. április 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. március 30.) ↑ Woodard, Garry. „Whitlam turned focus on to Asia”, The Age, 2005. november 11. (Hozzáférés ideje: 2010. március 30.)  ↑ Thompson, Roger C.. The Pacific Basin since 1945: A history of the foreign relations of the Asian, Australasian, and American rim states and the Pacific islands. Longman (1994). ISBN 0-582-02127-8