Szanszkrit nyelv

A szanszkrit nyelv (/saṃskṛtā vāk/ संस्कृता वाक्), illetve annak korábbi formája, a védikus óind, az indoeurópai nyelvcsalád indo-iráni csoportjába tartozik. Az egyik legősibb indoeurópai nyelv, az Észak-Indiát az i. e. 2. évezredben meghódító indoárják nyelve volt, az egyik köznyelvi változatából származnak a mai észak-indiai indoárja nyelvek. Az ókori India és a hindu vallás máig használt, szoros szabályok közé szorított, de választékos és művészi liturgikus nyelve. Tudományos és költői nyelvként hasonló szerepet tölt be az indiai kultúrában, mint a latin és az ógörög az európaiban, központi szerepe van a hindu, a dzsainista és a buddhista hagyományokban. A nevében található „kri” igető azonos eredetű a latin creare (teremteni) igével. Legközelebbi rokona az óiráni avesztai nyelv volt. A szanszkrit és az óperzsa nyelv még igen közel álltak egymáshoz, mára azonban a belőlük kialakult modern nyelvek révén (→ perzsa nyelv és ind nyelvek) már eltávolodtak egymástól.

A szanszkrit nyelv ősisége ellenére tehát nem holt nyelv. Napjainkban a hindu liturgián túl használatos például a szépirodalomban is, továbbá egyes számítások szerint több ezerre tehető azon bráhmanáknak a száma, akik anyanyelvi szinten beszélik. A nyelv vizsgálatát Európában meglehetősen későn, a 18. században kezdték meg, mivel a bráhmanok által tanulmányozott tudományokat titkos tanoknak tartották.