Røros egykori bányaváros Norvégiában, Sør-Trøndelag megyében. Rézércbányászatáról ismert: a kitermelés a 17. századtól kezdve meghatározta a település életét. Røros bányaváros és környezete néven a világörökség része.

A 17. század közepéig Røros egy apró falu volt az erdővel borított környéken, melynek lakói földműveléssel, vadászattal és halászattal foglalkoztak.

A történet szerint Hans Olsen Aasen 1644-ben, egy vadászat során talált rá a rézércre,[1] jóllehet vannak arra utaló jelek, hogy az érclelőhely már egy-két évtizeddel korábban is ismert volt. Bár lehetséges, hogy illegálisan már néhány évvel korábban is működött, az első bányát hivatalosan 1644-ben nyitották meg, és két évre rá az első olvasztókohó is felépült.[2]

Mivel Norvégiának nem voltak bányász hagyományai, egész Európából, de főként német területekről, Szászországból érkeztek bányászok.

 A város 1869-ben

A 17-18. század folyamán többször elfoglalták a svédek: 1678-ban és 1679-ben porig rombolták,[2] majd a nagy északi háború folyamán 1718-ban is elfoglalták, hogy a rézércet biztosítsák a hadiipar számára. XII. Károly svéd király halála után visszavonultak, ez azonban katasztrófába torkollott: mintegy 3000 svéd katona vesztette életét a várostól északkeletre fekvő fagyos hegyvidéken a mostoha körülmények között.

A nyolcszögű templom 1779-1784 között épült. 1640 ülőhelyével ma az ország harmadik legnagyobb befogadóképességű temploma, a kongsbergi templom és a nidarosi katedrális után.

A települést Kristianiával összekötő Rørosbanen vasútvonal 1877-ben készült el.[2] 1896-ban (Párizs és Hammerfest után) Európában harmadikként itt épült ki az elektromos közvilágítás.

Az utolsó érclelőhelyet 1936-ban fedezték fel; az itt nyitott bánya nevét Olaf trónörökösről kapta. Miután az olvasztókohó 1953-ban harmadszor is leégett, felszámolták, és az ércet a svédországi Bolidenbe szállítoták feldolgozásra. 1977-ben a Røros Kobberverk A/S bányatársaság csődöt jelentett, ami a 333 éves tevékenység végét jelentette.

Két évvel később az Olaf-bányát megnyitották a látogatók előtt, és V. Olaf király megnyitotta a bányamúzeumot. 1980-ban a város felkerült az UNESCO világörökség-listájára, és tíz évre rá a Røros Múzeum is megnyitotta kapuit az újjáépített olvasztókohó épületében.

Røros bányaváros és környezeteVilágörökségA bánya harangja A bánya harangjaAdatokOrszágNorvégiaTípusKulturális helyszínKritériumokIII, IV, VFelvétel éve1980, 2010Elhelyezkedése
Røros (Norvégia) 
Røros 
Røros
Pozíció Norvégia térképén
é. sz. 62° 34′ 27″, k. h. 11° 22′ 59″ 
A Wikimédia Commons tartalmaz Røros témájú médiaállományokat.
World Heritage Destination (angol nyelven). Røros Reiseliv. [2007. szeptember 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. június 10.) a b c Timeline (angol nyelven). worldheritageroros.no. [2006. december 31-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. június 10.)
Photographies by:
User:China_Crisis - CC BY-SA 2.5
Statistics: Position
1765
Statistics: Rank
70735

Új hozzászólás

Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.

Biztonság
629154738Click/tap this sequence: 4532

Google street view

Where can you sleep near Røros ?

Booking.com
489.288 visits in total, 9.196 Points of interest, 404 Destinations, 115 visits today.