Petäjävesi Old Church

( Petäjävesi ótemploma )

Petäjävesi ótemploma 1763–64-ben épült faszerkezetű evangélikus templom Petäjävesi községben. A templomhoz 1821-ben épített harangtorony is tartozik. A templom a település központjától kb 1 km-re nyugatra található. A fatemplomot 1879-ben használaton kívül helyezték, miután az 1867-ben önállósult egyházközség új temploma elkészült Petäjävesi központjában. Az ótemplom mind belsőleg, mind pedig külsőleg kivételesen jól megőrizte eredeti formáját. Jelenleg igen kedvelt esküvői szertartások helyszíne, nyaranta pedig istentiszteletet is celebrálnak itt. 1994-től szerepel az UNESCO Világörökség listáján.

A templomot a jämsäi egyházközséghez tartozó Petäjävesi imaközösség gyülekezőkápolnájának készítették. Petäjävesi lakosai már 1728-ban jogot kaptak a Koronától, hogy önköltségen saját temetőt és falutemplomot építhessenek, a Jámsától való nagy távolság miatt. Az építkezés elkezdése mégis évtizedekig húzódott. A templom helyéül a Jämsänvesi és Petäjävesi közti öböl nyugati részébe benyúló földnyelvet szemelték ki. A hely a régi vidéki templomok jellemző elhelyezését tükrözi, melyet úgy választottak ki, hogy a környék lakói minden égtájról és minden időben megközelíthessék a templomot – általában csónakon, télen pedig a befagyott jégen. Az épület tervezője és egyben megépítője a laukkalai Jaakko Klemetinpoika Leppänen volt. A templomépület alaprajza egyenlő szárú kereszt, melynek szárainak hossza 17 m, szélessége 7 m. Az építéstechnika az akkor általánosan használt: falak fecskefarkos sarokkötéssel készültek, belső mennyezet íves deszkaszerkezettel, a tetőt pedig zsindellyel fedték le. 1821-ben a templom ablakait megnagyobbítottak, a sekrestyét az északi keresztnyúlványból áthelyezték a keleti szár meghosszabbításába. Ugyanebben az évben elkészült a harangláb is, amit a templomépítő Jaakko Klemetinpojan unokája, Erkki Leppänen épített. A haranglábat a templomépület nyugati szárnyához rövid folyosóval csatlakoztatták.

Photographies by:
Tiia Monto - CC BY-SA 4.0
Maaritti Siitonen - CC BY-SA 4.0
Statistics: Position
5628
Statistics: Rank
60630

Új hozzászólás

CAPTCHA
Biztonság
714892563Click/tap this sequence: 7126
Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.

Google street view

Where can you sleep near Petäjävesi ótemploma ?

Booking.com

What can you do near Petäjävesi ótemploma ?

8.811.037 visits in total, 407.503 Points of interest, 405 Destinations, 2.595 visits today.