A Cimitero Monumentale A [tʃimiˈtɛːro monumenˈtaːle] ("Monumentális temető") az olaszországi Milánó két legnagyobb temetõjének egyike, a másik a Cimitero Maggiore. Figyelemre méltó a művészi sírok és műemlékek sokasága.

Carlo Maciachini (1818–1899) építész által tervezett tervek szerint számos olyan kis temetőt egyesítettek, amelyeket korábban a városban szétszórtak.

Hivatalosan 1866-ban nyitották meg, azóta számos kortárs és klasszikus olasz szobor, valamint görög templomok, kidolgozott obeliszkek és más eredeti művek, például a Traianus-oszlop kicsinyített változata töltötték meg. A sírok közül sok az ismert iparosdinasztiákhoz tartozik, és olyan művészek tervezték, mint Adolfo Wildt, Giò Ponti, Arturo Martini, Agenore Fabbri, Lucio Fontana, Medardo Rosso, Giacomo Manzù, Floriano Bodini és Giò Pomodoro.

A főbejárat a nagyméretű Famedio , egy hatalmas, márványból és kőből készült Hall of Fame- szerű neoközépkori stílusú épületen keresztül vezet, amely a város és az ország legtiszteltebb polgárainak sírjait tartalmazza, köztük Alessandro Manzoni regényírót.

A Mario Palanti építész által tervezett Civico Mausoleo Palanti egy sírhely, amelyet érdemes "Milanesi" vagy milánói polgárok számára építettek. A náci koncentrációs táborokban elesett mintegy 800 milánói emlékmű a központban található, és a BBPR csoport munkája, amelyet az olasz racionalista építészet vezető képviselői alkottak, köztük Gianluigi Banfi is.

A temetőben van egy külön rész azok számára, akik nem tartoznak a katolikus vallásba, és egy zsidó részleg.

A bejárat közelében a temető történelmi fejlődését felvázoló állandó kiállítás nyomatokból, fényképekből és térképekből áll. Két, 1920-as években épült, akkumulátorral működtetett elektromos halottaskocsit tartalmaz.