انقلاب ۱۳۵۷ ( Iráni forradalom )

Az iráni forradalom vagy iráni iszlám forradalom (perzsául انقلاب اسلامی , átiratban enġelâb-e eslâmi, magyarosan engeláb-e eszlámi) 1978-ban tört ki Mohammad Reza Pahlavi sah elnyomó, az ország gazdaságának súlyos károkat okozó, korrupt uralma ellen. 1979 elejére sikerült elűzni az uralkodót, és bár eredetileg nem ez volt a lázadók célja, végül a Ruhollah Khomeini ajatollah vezette síita klérust juttatták hatalomra. Az új vezetés 1979. április 1-jén kikiáltotta az Iráni Iszlám Köztársaságot, amelynek december 3-án fogadták el az alkotmányát, és nagyjából 1981-re sikerült befejeznie a máig teokratikus jellegű államberendezkedés kialakítását. Bár az Amerikai Egyesült Államok azon hidegháborús félelmei, hogy a megbuktatott nyugatbarát rezsimet egy Szovjetunió iránt elkötelezett perzsa vezetés váltja fel, nem igazolódtak be, a két állam közti kapcsolatok drasztikusan megromlottak. A forradalom következménye volt az 1980-ban kitörő irak–iráni háború is. Az eseménysorozatnak nagy szerepe volt az iszlám fundamentalizmus nemzetközi szintű politikai tényezővé válásában és általában a nyugati világ iszlámhoz való viszonyának átalakulásában.

Destinations