Az utat a szükség hívta életre. Amíg az út meg nem épült, a városok, melyeket ma érint, teljesen elszigeteltek voltak. Az út kapujának bal oldalán szobor formájában örökítették meg létrejöttének történetét, emléket állítva ezzel az utat megépítő sok száz hazafinak. Az országot védő katonákat kicsivel azután hogy hazatértek a háborúból, 1919 szeptemberében útépítésre fogták. A kormány így adott munkát a hazatért 3000 katonának, akik elesett bajtársaik tiszteletére, háborús emlékműként építették az utat. A katonaruhát munkásruhára cserélő férfiakra újabb kemény feladat várt. A sűrű erdőben csak lassan tudtak haladni. Egy hónapban kb. 3 km-t tudtak kiépíteni. Ehhez gépeket alig kaptak. Robbanóanyagok, csákány és lapát volt a segítségükre a munkában. A part menti hegyeken volt a legnehezebb és a legveszélyesebb dolgozni, sok munkás vesztette itt életét. A sors azonban néha különös módon jutalmazta meg az útépítőket. 1924-ben például egy gőzhajó zátonyra futott Cape Patton közelében. Kénytelenek voltak megválni a rakományuktól (500 hordó sör), amit a munkások kaptak meg.