Bagan (korábban Pagan) történelmi város Burma középső részén, az Irrawaddy folyó keleti partján, Mandalaytól kb. 180 km-re délnyugatra.

A mianmari leírások alapján a várost a 2. században alapították, majd nagyobb jelentőségre a 9. század közepén tett szert, ekkortól kezdve a 13. század végéig a Pagan Királyság fővárosa volt.

Anoratha király (1044-1077) uralkodása idején Bagan befolyása kiterjedt a mai Burma egészére. Amikor Anoratha elfoglalta a monok fővárosát, Thatont 1057-ben, átvették a monoktól a théraváda buddhizmust, majd a király államvallássá tette azt. A mon írás alapján kidolgozták a burmai írást. Virágzott a gazdasági élet, a kereskedelem és a Pagan Királyságban nagyszerű templomok és pagodák épültek. Kubiláj kán mongol csapatai 1277-ben behatoltak Észak-Burmába és nem sokkal később Bagant is kifosztották és feldúlták. A királyság ezután hanyatlásnak indult és szétaprózódott.

A Bagani Régészeti Terület az ország idegenforgalmána...Tovább

A Bagani Régészeti Terület az ország idegenforgalmának húzóereje, hasonlóan Kambodzsa angkori romvárosához. Fénykorában mintegy 10 ezer buddhista templom, pagoda és kolostor létesült csak Bagan területén, amelyből a mai napig mintegy 2200 megmaradt.

2019-ben a világörökség részévé nyilvánították.

Photographies by:
https://www.flickr.com/people/nitsuga/ - CC BY 2.0
Zones
Statistics: Position
580
Statistics: Rank
164511

Új hozzászólás

Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.

Biztonság
539614278Click/tap this sequence: 3423

Google street view

Where can you sleep near Bagan (Burma) ?

Booking.com
487.393 visits in total, 9.187 Points of interest, 404 Destinations, 19 visits today.